Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)
Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55
termelésére a hadseregnek kevésbé volt szüksége, ezek működésének megkezdésére a főispán adott ki rendeletet. 18 ' Ugyancsak ő engedélyezte, hogy a nagyszékelyi malom lisztért gépalkatrészeket és sót vásárolhasson a Fogaskerékgyártól, hogy üzemképes legyen. 188 Júniusban érkezett meg a megyébe kirendelt iparügyi miniszteri biztos, Ferenczi György, akinek hatáskörébe tartozott — az újság szerint — az ipari vállalatok, üzemek felügyelete, nyilvántartása. 18 ' Egy hónappal később, július 4-én interjújában hozta a megye lakosságának tudomására, hogy az európai háború végével az ország iparának hadi célokra való igénybevétele megszűnt. Az ezután következő jóvátételi szállításokat a kormányon keresztül szerződésekben fogják rögzíteni, így a hazai termelés is egyenletes lesz. Megjegyezte, hogy a gyárakban jelentős félkész- és nyersanyagkészletek vannak, ezeket már polgári fogyasztásra dolgozzák fel. 188 A megyei ipar tehát korszakunk után érkezett el nemcsak az önálló fejlődés kezdetéhez, hanem a hazai piacra, szükségletre való termeléshez. A közbiztonság, pontosabban a közbiztonságot garantáló szervezet felállítása, a rendészeti kérdések megoldása megint sajátos képet mutat. A szovjet katonai parancsnokságok, illetve a parancsnokok rendelkeztek egy bizonyos — a hivatalos iratok és a visszaemlékezések szerint a szükséghez képest kis létszámú — karhatalmi egységgel, melyek a közrend fenntartását látták el katonai vonalon. Ezek az egységek a parancsnokságok székhelyén, a megyei és járási központokban, néhány hadászati szempontból fontos más helyen létesített parancsnokságok mellett voltak, kiküldött egységeik a községekben — az egy dombóvári járást kivéve — nem voltak. Ebben a járásban ugyanis magyar hatóságok kérésére minden községben állandóan volt ilyen szolgálatra kiképzett katona. A paksi katonai parancsnok a járási főjegyző ilyen kifejezett kérését nem tudta a kis létszám miatt teljesíteni. Ez magával vonta azt, hogy ezek a rendfenntartó egységek általában csak székhelyükön tudtak a bejelentést követően azonnal fellépni, így a községekben fegyveres közbiztonsági egység nem volt. Azokban a helységekben viszont, ahol akár átmenetileg is, szovjet csapatok voltak beszállásolva, rögtön létesült őrség és ez a lakosságnak nyugalmat jelentett, szükség esetén azonnali segítséget. Más esetben viszont akár egy-két szökevény, kóborló menekült — legtöbbször ezek nemzetiségét, hovatartozását, katonai vagy civil voltukat meg sem lehetett állapítani — főleg éjszaka leple alatt egy egész község nyugalmát és biztonságát felborították. Éppen ezért a községek lakossága igényelte a szovjet rendfenntartó erők jelenlétét, azonban ez a fentiek miatt általában nem volt megoldható. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány első rendeletei között január 4-én intézkedett a közbiztonság fokozottabb biztosításáról. 189 Ez a rendelet Csizmadia Andor már ismertetett, jellemző meghatározása szerint „elvi" jellegű volt és valami kevés útmutatást adott arról az-elképzelésről, mely a kormányt a beígért általános rendelkezésig vezette. A rendelkezés csak igen sokára, május 10-én jelent meg. A januári 13/1945. ME. sz. rendelet még arra sem adott támpontot, hogy a közbiztonsági szervezetet a helyi hatóságok milyen formában igyekezzenek megszervezni. Fogalmazása pontatlan és félrevezető volt. Megállapította, hogy a múlt rendszer biztonsági szervei elmenekültek, szétestek, ezeket pótolni kell. Második bekezdésben a „polgárőrség" megszervezését teszi a helyi szervek és vezetők kötelességévé, a harmadik bekezdés első mondatában viszont „polgárőrségről, illetve rendőrségről" tesz említést a kötelességek felsorolásánál. A negyedik bekezdésben „önkéntes őrségek" fogalma kerül előtérbe, mint a polgár320
