Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

Igen jól jellemzi a helyzet rendkívüli nehézségeit, hogy a szovjet csapatok, a robotosok által igénybe vett és elvitt, majd elhagyott, kicserélt, valamint az egyes személyek által „befogott" lovak tulajdon- és használati jogának kérdése oly fontos lett, hogy legtöbb ezekkel kapcsolatos vitában maga a főispán döntött. Ezek a kérdések nem voltak egyszerűek, legtöbbször a tulajdonjogot, a befogás körülményeit hiteltérdemlően igazolni egyik fél sem tudta. Az igen jelentős számú ilyen ügyben kialakult a főispán joggyakorlata. Feltétlenül az nyert a vitában, akinek nem volt lova, ellenfele pedig igavonó jószággal rendelkezett. Egy esetben két jószág sorsa került a főispáni döntés elé, a felek egyike sem rendelkezett ilyennel. A megoldás salamoni: osztozzanak meg.

131 Voltak szövevényesebb esetek is: egy iregszemcsei lakos panaszolta a főispánnál, hogy vejétől a nemzeti bizottság egy lovat elvett és másnak adtak. A kivizsgálás során kitűnt, hogy az illetőnek a szovjet bevonulás előtt sem volt lova, ezt „úgy befogta". A községi szervek a lovat olyan gazdának adták át, aki a háború folyamán 2 lovat, 2 hintót és ezek szerszámzatát vesztette el. Természetesen a főispán ezzel az igazságos döntéssel egyetértett.

132 Voltak, akik kihasználták a zavarosban halászás lehetőségét és a főispán előtt nem a való tényállást adták elő. Ha ez beigazolódott, a főispán az igazságot tartva szem előtt, korábbi ajánlását, vagy döntését visszavonta.

133 Nyilván a kérdés részletes megismerése eredményezte, hogy júniusban elrendelték: akiknek felszabadulás óta szerzett lova van, de nem földműves, attól a lovat el kell venni és gazdálkodónak kell átadni.

13

'' Kocsolán kötelezték, hogy mindenki jelentse be a nála levő „befogott" lovat. Aki ezt elmulasztja, attól ellenszolgáltatás nélkül azt elveszik. A bejelentőknél viszont meghagyják azzal — a rendkívül logikus — megkötéssel, hogy ezeket a lovakat nem lehet eladni, még kevésbé a községből elhajtani.

135 Ez együttesen megakadályozta a kupeckodást és a község megfogyatkozott állományának további csökkentését. Április vége felé a megyéből az eddig itt állomásozó, vagy pihenő, további bevetésre váró csapatok elvonultak. A lovak igénybevétele megszűnt, a jelek szerint a távozó csapatok jelentős mennyiségű ismeretlen eredetű lovat hagytak vissza. A főispán lóelosztó bizottságok alakítását rendelte el, ezek működéséül szolgáló elveket dr. Barabás István vármegyei főállatorvos a gazdák segítségével, meghallgatásával készíttette el. így megállapították, hogy ha valakinek a nála levő lovat a bizottság döntése alapján le kell adnia, napi 10 forint gondozási díj illeti meg a befogástól az átadásig terjedő időre. A tervezet szerint 5 hold után egy, 30 holdig két ló tartható meg. A gondozási díj legfeljebb három hónapra volt állapítható meg, az így felszabadult lovakból elsősorban a még katonai szolgálatot teljesítők feleségeit kívánták segíteni.

130 Alapjaiban igazságos volt ez a szabályozás, azonban jogosan vetették fel egyesek, hogy ők pénzért, sertésért, más élelmiszercikkért vagy egyéb csereáruért szerezték a lovakat, így azoknak tőlük való elvétele még a gondozási díj térítése mellett is méltánytalan volt. Kiütközött a magyar parasztnak a „saját" lovához való ragaszkodása: a regölyi nemzeti bizottságban egy, a magyar paraszti gondolkodásra igen jellemző javaslat hangzott el a lóelosztó bizottság megalakítása kapcsán. A javaslat: rendeljék el, hogy minden befogott, vagy a szovjetek által visszahagyott lovat jelenlegi tartója egy meghatározott napra legyen köteles a járási székhelyre behajtani. Természetesen minden járás más-más napon kerüljön sorra, hogy a lovukat keresők mindenhova elmehessenek.

137 Májusban, a bizottságok működése idején a főispán a hozzá felterjesztett ügyeket a községnek visszaadta, hogy az érdekeket helyben 312