Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)
Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55
mélyek felelősségre vonása, az igazolási eljárás eredményeképpen a közéletben való ténykedésük felszámolása. Ez a kívánság az első lépcső volt. A második követelmény az volt, hogy azokat, akik tudatos ténykedéssel, hivatali és egyéb lehetőségeik felhasználásával Magyarország háborús katasztrófáját elősegítették, annak okozói voltak, a közéletből való kizáráson túl vonják felelősségre és büntessék meg. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja 2. pontjában kimondja: „A hazaárulókat, a felelős háborús bűnösöket le kell tartóztatni és az erre a célra létesítendő népbíróságnak átadni, amely dönt sorsukról. Vagyonukat el kell kobozni." 3 '' Az Ideiglenes Nemzeti Kormány nyilatkozata is leszögezi: „ .. . (a kormány) felelősségre vonja a hazaárulókat." 9 ' Az első, népbíróság megalakításáról szóló rendeletet a szegedi nemzeti bizottság 1945. január 4-én adta ki és a Néplap január 9-i száma közölte azt. % A kormány rendelete kimondta, hogy célja a történelmi katasztrófa okozóinak mielőbbi megbüntetése. Megállapította továbbá a rendelet, hogy az visszaható erejű, vonatkozik a rendelet megjelenése előtt elkövetett bűncselekmények tetteseire is, állampolgárságukra való tekintet nélkül. A megállapított büntetésnemek: 1. halál, 2. fegyház, 3. börtön. í. fogház, 5. internálás, 6. vagyonelkobzásig terjedhető pénzbüntetés, 7. politikai jogok felfüggesztése, valamint 8. egyes, az igazolási eljárásnál kiszabható fegyelmi jellegű büntetések voltak. A népbíráskodás hatáskörébe tartozó büntetendő cselekményeket a rendelet két kategóriába osztotta: Háborús bűncselekmények és népellenes bűncselekmények. Mindkét kategóriánál újabb kettős felosztás van a cselekmények súlyossága és jelentősége szerint, mindkét cselekménynemnél a nagyobb jelentőségű bűntettek elkövetőivel szemben súlyosabb büntetésnemek alkalmazását rendelték el. A vád képviseletét a népügyészségek látták el, a népügyészeket és a népügyészségek vezetőit a helyi nemzeti bizottság javaslata után az igazságügyminiszter nevezte ki. A népügyész hatáskörére jellemző volt, hogy a vizsgálóbírói funkciót a népbíráskodás körébe tartozó ügyekben ő látta el, továbbá, hogy megillette az előzetes letartóztatás joga, valamint, az előzetes letartóztatás meghosszabbítására a népbíróságnak való javaslattétel. Népbíróság szervezését a rendelet minden törvényszék székhelyén rendelte el, egy vagy több ítélkező tanáccsal. Az öttagú tanácsot az öt párt által javasolt 5—5 személyből a nemzeti bizottság javaslata alapján a főispán jelölte ki, mégpedig 1—1 rendes és póttagot. Az igazságügyminiszter az így alakított tanácshoz egy szakképzett tanácsvezető bírót és helyettest jelölt ki. A tanácsvezető bírónak volt kötelessége a tárgyalást előkészíteni, a főtárgyalást vezetni. A bizonyítási eljárás után, határozathozatal előtt a tanács vezető foglalta össze a tárgyalás eredményét, a bűncselekmény minőségére vonatkozóan szakismertetést adott, de „Tilos azonban véleményt nyilvánítani a tekintetben, hogy mint ítélőbíró, milyen nemű és mérvű büntetést szabna ki."' 1 ' A bíróság először szavazással a bűncselekmény minősítése, majd a büntetés nemének és mértékének tekintetében döntött. Ha a szótöbbséghez szükséges három szavazat nem alakult ki, a vezető bírónak jogában állott két népbíró egybehangzó nyilatkozatához csatlakozni, egyébként a tanácsvezető szakbírót szavazati jog nem illette meg. A népbíróság ítéletei ellen a Népbíróságok Országos Tanácsához lehetett jogorvoslattal élni. Itt a vád képviseletét a népfőügyész és helyettesei látták el, a tárgyaló tanácsokba a demokratikus pártok jelöltek egy-egy bírói és ügyvédi vizsgát tett bírót, akik közül egyiket az igazságügyminiszter a tanács vezetésé281
