Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

visszahívta és teendői alól felmentette. 7 " Egy másik esetben a főispán egy ló kiutalásával segítette a pártszervezés munkáját." Ilyen felsőbb szintű állásfogla­lások a külső szerveknél nem maradtak hatástalanok. Minden további probléma nélkül vették tudomásul, hogy Bátaszéken, 74 Nagymányokon 73 és másutt is a közigazgatás szintén pártellenőrzés alá került. A helyzet konszolidálása érdekében sokat tett a főispán. A mozgáskorlá­tozások miatt a közigazgatás és az egyes intézmények indokolt kérésére két­nyelvű igazolványokat adott ki, melyekkel a szabad közlekedést biztosította. 76 A tisztázatlan viszonyok között intézkedett a káros megnyilvánulások megszün­tetésére. Az egyik jegyzőt panasz alapján figyelmeztette, hogy a hazatérő zsidó munkaszolgálatosokkal, következmények terhe mellett, bánjon emberségesen, 77 majd az első hozzá érkezett ilyen kérelemre január 18-án engedélyezte, érde­keik megvédésére a bonyhádi Zsidó Népközösség tevékenységét. 78 Tgen nagy gondot jel öntett a közpénzből fizetett alkalmazottak, segélye­zettek és nyugdíjasok járandóságainak folyósítása; a hivatalok, intézmények működésének biztosításához szükséges pénzeszközök előteremtése. Ennek a kér­désnek rendezése is a főispánra tartozott, hiszen az ő személye képviselte a leg­főbb funkciót a miegyében. E téren egyik első intézkedése az volt, hogy el­rendelte; a családi segélyeket az addigi jogszabályoknak megfelelően a város és a községek fizessék ki. 70 A felvetődött ilyen természetű sok és nehezen meg­oldható kérdés hatására már december 28-án a közületeket terhelő kiadások teljesítésének biztosítására ideiglenes jelleggel szakértőkből álló bizottságot szervezett." 1 ' E bizottság igen jó segítőtársa volt és tevékenységük csaknem zök­kenőmentesen megoldotta e kérdést. A létrehozott ideiglenes pénzügyi bizottság első és igen célszerű javaslatát elfogadta: az egyes tisztviselőknél őrzött pénzből alapot létesített és a legszükségesebb fizetéseket kezdetben sajátmaga rendelte el. 81 Ennek a kérdésnek elvi rendezése és a gyakorlati végrehajtása után a to­vábbi megoldásokat az alispánra, polgármesterre és a jegyzőkre bízta és mint majd látni fogjuk, megyei viszonylatban kiemelt helyzetbe, de saját irányítása alatt a pénzügyigazgatóság ellenőrzése alá helyezi a kérdést. Személyesen intéz­kedett, hogy Pécsről aprópénzt hozzanak. Elrendelte, hogy a szállított összeg nagyságára tekintettel a tisztviselők a vonaton a postakocsiban utazzanak és Bátaszékről kocsin téve meg az utat, annak őrzésére a bátaszéki elöljáróságot utasította. 82 A főispáni hatáskör kialakulását a fentiekben kívántuk bemutatni. A most kiemelt példákból is világosan látható, hogy központi irányítás hiányában a kommunisták által javasolt és a szovjet parancsnokság bizalmát élvező fő­ispánnak nevezett legfőbb tisztviselőnek és az őt segítő munkatársaknak a rendkívüli helyzet következtében milyen, a közigazgatást eddig általában nem érintő kérdéseket kellett megoldaniok. Ezt még tetézték azok a teendők, melyek az arcvonal közvetlen mögöttes kiszolgálásával jártak. Meg kell állapítani, hogy azokat az első lépéseket, melyeket az élet megindulása, a viszonyok kialakítása terén meg kellett tenni a közigazgatásban, a megye legfelsőbb szintjén minden magukra utalságuk mellett igen jól tették meg. Jellemzőnek tartjuk megállapítani, hogy ebben az átmeneti időszakban, mivel az alispán elmenekülése miatt állása betöltetlen volt. a főispán és az al­ispán törvényben és jogszabályokban megállapított hatásköre egybefonódott. Bár a december 23-án összehívott főispáni konferencián az alispán állandó he­lyettese, a vármegyei főjegyző már jelen volt és ezt követően mind több intéz­kedés ment ki az alispán nevében ő. vagy a már említett vezető tisztviselők 12 Tanulmányok Tolna megye történetéből IV. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom