Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

K. Balog János: Tolna megye felszabadítása • 5

rancsra történt visszakozója, a mellénk csatlakozó tisztek és legénységi állományú egyéneket is meggondolásra késztette és a vállalkozástól visszariasztotta valamennyit."

31 Ez a fegyveres ellenállási kísérlet története. Annak, hogy a tervezett akció a számos kedvező körülmény ellenére sem zárult sikerrel, hogy ez a kísérlet félúton megállt, nem a mozgalom elszigeteltsége (nem tudtak a dolgozó tömegekhez utat találni, tevékenységüket elsősorban a megyeszékhely kispolgári köreiben fejtették ki), és nem a mozgalomban dolgozó személyek bátorságának, kockázatvállalásának hiánya volt az oka (hiszen bátorságról az akció első felében már nem egyszer tanúságot tettek). Másutt kell keresni a kudarc valódi okait. A csoport tevékenységét nagymértékben befolyásolta, hogy alig néhány hónapos szervezkedésről volt szó; illegális jártasságot még nem tudtak szerezni; kispolgári beállítottságuk pedig növelte bizonytalanságukat, s a döntő pillanatokban az óvatosság, semmint a harcos fellépés jellemezte őket. A döntő okot a magyar uralkodó osztályok több mint két évtizeden át tartó németbarát politikájában találjuk meg. Ennek a politikának egyenes következménye volt a sikertelen ,,kiugrási kísérlet" és Szálasi hatalomra jutása. Ez a politika fékezte, akadályozta, és ha tehette, felszámolta az antifasiszta erőket. Ezért nem számíthatott ez a szűk szekszárdi ellenállási csoport a megyeszékhelyen állomásozó magyar katonai egységek csatlakozására sem, amely — néhány nappal később — felesküdött Szálasira.

38 Ezért volt elegendő egyetlen, Pécsről érkező parancs ahhoz, hogy a 36. bevonulási központ tisztjei és katonái hátat fordítsanak a szemük láttára kibontakozó akciónak. Ezért nem kecsegtetett eredménnyel a Senye—Dániel-féle fegyveres kísérlet a proklamáció lényegének lelepleződése után. Pedig egy fegyveres konfliktus — kellő támogatás mellett — időlegesen hozhatott volna eredményeket, hiszen 1944. október 15-én „az SS-suhancokból összeverbuvált újoncszázad nagy ijedten nem mert kimozdulni laktanyájából. A Gestapo is behúzódott odújába."

39 — így jellemzi a Szekszárdon kialakult helyzetet a csoport vezetőinek visszaemlékezése. A meghiúsított fegyveres kísérlet után a mozgalom vezetőinek be kellett látniok, hogy megromlottak egy esetleges újabb fegyveres akció lehetőségei, ezért a nagyobb szabású terveket időlegesen le kell venniök a napirendről. A fő tennivaló ekkor ismét a németellenes agitáció szervezése volt. Tervek a Duna bal partján állomásozó szovjet felszabadító seregekkel való kapcsolatfelvételre 1944 október utolsó hetében és novemberben — Tolna megye felszabadulásáig — a Duna volt a „senki földje". A Duna bal partján a 2. Ukrán Front 46. hadserege építette ki védelmi vonalát, a folyam jobb partján pedig a magyar és a német fasiszta seregek állomásoztak. Ezt a helyzetet akarta felhasználni a szekszárdi ellenállási csoport, amikor mintegy 2—3 heti szünet után ismét munkához látott. A csoport vezetői úgy tervezték, hogy ladikkal átkelnek a Dunán, felveszik az érintkezést a szovjet csapatokkal, tájékoztatják őket a megyeszékhely és környékén levő katonai erőkről és javasolják, hogy a gemenci térségben kezdjék meg az átkelést. Senyéék arra vállalkoztak — a visszaemlékezések tanúsága szerint —, hogy amennyiben az átkelésre sor kerülne, ők készek segít2 Tanulmányok Tolna megye történetéből IV. 17