Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

viselő és alkalmazott elhelyezéséről kell gondoskodni.

62 A másik megoldás Szekszárd város közönségéhez kiadott felhívás: „Anélkül, hogy győzelembe vetett hitünket a legkisebb mértékben is elvesztenénk, nézzünk szembe a helyzettel és tényekkel. Senki előtt sem lehet kétséges, hogy nemzeti létünknek talán legsúlyosabb időszakához értünk. Számtalan magyar testvérünk máris mindenét elhagyva, csak puszta életét mentve menekült. Szekszárd város közönségének is többezer menekültet kell elhelyezni. E kötelezettség alól nem vonhatja ki magát senki sem és örüljön mindenki, hogy adhat és nem neki kell kérni." Hivatkozott a város lakosságának áldozatvállalására és kérte, hogy jelentsék be ki és hány menekült elhelyezését vállalja. A szeptember 27-én keltezett felhívást így fejezi be: „Végezetül figyelmeztetek mindenkit, hogy a fogyasztói létszám felduzzadását és az ezzel együttjáró kereslet nagyfokú emelkedését ne próbálja senki feketézésre, harácsolásra kihasználni, mert a visszaélőkre irgalmatlanul lesújtunk. A szorult helyzetét kihasználni egyenlő a hullarablással."

63 Hasonlóan a bonyhádi elöljáróság is felszólította a község lakosságát, hogy önként fogadjanak be tisztviselő családokat. Megjegyezte a hirdetmény, amenynyiben önkéntes jelentkezés nem lesz, az elöljáróság igénybevétel útján gondoskodik a menekültek elhelyezéséről.

64 A menekültek valóban elözönlötték a megyét. A letelepítésük feltételezhetően nem ment tervszerűen, mert a különböző törvényhatóságok területéről menekültek részére október közepén gyülekezési helyeket jelöltek meg. A hadműveletek folytán bizonytalanná vált helyzetre jellemző, hogy egyszerre két helyet is megjelöltek, ha közbejött események miatt az elsősorban megállapított gyülekezőhely nem lenne megközelíthető.

63 így az Újvidékről menekültek részére első helyen Mohácsot, második helyen Szekszárdot jelölték ki. A vezérkari főnök szeptember végén újabb szabályozást adott ki, mely a hadműveleti kormánybiztoson keresztül csak október 16-án került a megyében kiadásra.

68 Eszerint „a hadműveleti helyzet, különösképpen pedig a vasúti szállításban jelentkező nehézségek folytán" a kiürítést korlátozták. A katonai alakulatok közül csak az iskolák és kiképző alakulatok és a különböző pót- és kiegészítő parancsnokságok vonultak hátra. Hadianyagból csak a fegyver-, lőszer- és hadianyagkészletet lehet hátravonni. Polgári vonalon személyi kiürítés nincs, az összes polgári hatóságok, hivatalok és távozásra ki nem jelölt intézmények a helyükön kell, hogy maradjanak. Megtiltotta a hivatalok berendezéseinek hátraszállítását. A polgári lakosság önkéntes eltávozása csak az arcvonaltól számított 30—50 kilométeres területről és a hadseregparancsnokságok döntése alapján történhetett. A polgári hatóságok, hivatalok és kijelölt intézmények a harcoló csapatok elvonulásáig helyükön voltak kötelesek maradni. Megengedi a vezárkari főnök, hogy a hatóságok, hivatalok és kijelölt intézmények tisztviselői és alkalmazottai ha szabad elhatározásukból, vagy kényszerhelyzetből visszamaradnak a megszállás alatt hivatalt vállalhatnak. Az önként menekülő lakosság csak saját szállítóeszközeit használhatta és csak kisebb távolságra kell őket ideiglenesen hátravonni. Elrendelte a vezérkari főnök, hogy fel kell szólítani a férfilakosságot: „Ellenséges megszállás előtt távozzék hátra." Amint láthatjuk, ez az újabb rendelkezés már egész másképpen szól. Egyrészről következtethetünk a vezérkari főnöknek arra a megítélésére, hogy a felszabadítók gyorsabb ütemben haladnak előre, mint ahogy a hatósági kiürítést a lehetőségek megengedik. Igen jellemző az az intézkedés, hogy a „megszállás" alá kerülő alkalmazottak munkát vállalhatnak. így tehát a hadvezetés nem kergetett délibábokat az elfoglalt területek visszaszerzésére. 132