Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Század végén a legtöbbet szenvedett terület volt. Földvár környékén például a Rákóczi-szabadságharc idején is elkeseredett harcok dúltak. A nagyobb mérvű pusztulás egyébként a megyében főleg a várak környékére tehető, mert ott a lakosság állandóan az ellenséges portyák védtelen martaléka volt, a normális gazdálkodás egyre inkább lehetetlenné vált. A Sárvíz mente főleg katonai okok miatt mocsarasodott el fokozottabban. A víz szigetén épült várak (Simontornya, Anyavár) környékét valószínűleg elárasztották vízzel, felduzzasztva a folyót, hogy megközelítésüket megnehezítsék az ellenség számára. Nem elhanyagolható a jó jövedelmet adó halastavak és halászóhelyek, a malmok szerepe sem. Ezek építését nem szabályozta senki, a rendszertelenül emelt gátak közé szorított folyó pedig ott tört utat magának, ahol tudott.

41 A XVIII. századból Bél Mátyás megyeleírása számunkra a legfontosabb."

2 Nem folytatjuk a sort a XVIII—

XIX. századból származó további leírásokkal, mert azok forrásértéke a közép- és török kori földrajzi kép rekonstruálásához már meglehetősen csekély, a területen történt változások miatt. A vízszabályozások a lakosság életformáját, gazdálkodási módját is jelentősen módosították. A középkori földrajzi képhez tartozik viszont még az utak, révek leírása, melyek ismerete nélkül a Sárvíz mente településhálózatának története nem lenne teljes egész. Középkori kutatásunknak nagy adóssága az úthálózat jellegzetességeinek tisztázása. Eddig a vonatkozó forrásanyag szétszórtsága és hézagos volta miatt meglehetősen kevesen nyúltak e tárgykörhöz. A Dunántúl ugyan viszonylag kedvező helyzetben van Glaser Lajos munkássága eredményeképpen.

43 Tanulmányunk is többnyire csak az ő megállapításait ismételheti, mivel jelentősebb új adatot kutatásaink során nem találtunk. Az É—D-i Duna menti fővonal mellett a K-Dunántúl középső harmadának minden útja fontosság és forgalom tekintetében eltörpült. Székesfehérvár viszonylagos közelsége sem emelte jelentősen a Sárvíz-völgy közlekedési jelentőségét. A királyok temetkezőhelyéül választott városból ugyanis a Sárvíz völgyétől jóval északabbra vezetett a nagy Duna menti főúthoz csatlakozó útvonal.

44 A közepes és kisebb jelentőségű útvonalak természetesen környékünket sem kerülhették el, mert például Pécs felé Fehérvárról itt vezetett a földrajzilag legrövidebb út. Valóban, az írott források is azt mutatják, hogy a folyó mindkét partján volt összekötő út a két nagy város között. Kölesdig a Sárvíz mellett haladt, onnan pedig elfordult nyugat felé.

45 A Sárvíz jobb parti (110. sz.) Simontornya, Kölesd és Szerdahely vámjain haladt át, a másik (112. sz.) a bal parti, az előbbivel Kölesdnél egyesült. Valószínűleg ezt az utat említi egy 1399. évi oklevél: magnam viam qua ducit de Kulesd ad Kaydach. A Ny—K irányú utak É-ról D felé haladva a következők: Simontornyán át vezetett a Szegedről a madocsai réven át vezető só-út (19. sz.), amely tovább haladt Zircen át Pannonhalmára. Ugyancsak Simontornyán át vezetett egy út Ozora érintésével Tapolcára (123. sz.). A simontornyai csomópontból még egy fővonal ágazott el (118. sz.) Pécs felé, amely Tolna megye Ny-i része felé kanyarodott el — Gyánton, Döbröközön haladt át. Ebből ágazott el Gyántnál a zákányi vonal (119. sz.) és a somogyvári (122. sz.). Bikácstól kétfelé indult út: egyik Györkönyön át Paks felé (113. sz.), a másik Ozoráról érkezett Görbő és Egres vámjain át (124. sz.) és csatlakozott 55