Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
egyben kijelentették, hogy készek személyükbén is felkelni. Ettől az időponttól kezdve a sorhadban 12 magyar és 2 erdélyi gyalogezred, továbbá 12 huszárezred és egy lovas horvát-szlavón határőrezred szerepelt. Külön egységet képezték a határőrségek gyalogezredei: az első és második báni ezred, a bánáti német-oláh-illir, Erdélyből az első és második székely, az első és második oláh ezred és végül a rác sajkás zászlóalj Titelből. 5 Tolna megye fiataljai az állandó hadseregben akkor legnagyobbrészt a Károly főherceg, a Gyulay Ignác és a báró Davidovits nevét viselő gyalogos regimenteikben, a lovasok pedig a Frimont és a Hessen-Homburg huszárezredben szolgáltak. 6 A nemességet négy íziben, 1797., 1800., 1805. és 1809-ben szólította fegyverbe a király, amikor is a felkelő sereg hadiállománya 1797-foen H2V2 lovasszázadiból, 3 3 / 4 gyalogzászlóaljból; 1800-ban 57 3 / 4 lovasszázadiból, 28 gyalogzászlóaljból, 18054)en 70 lovasszázadból, 38 gyalogzászlóaljból, 1809-ben 104 lovasszázadból, 19 gyalogzászlóaljból állott, összesen 134 809 főnyi létszámmal. 7 Tolna megye 1797-ben egy 100 főnyi lovasszázadot, 1800-ban egy 176 főnyi lovasszázadot, egy 359 főnyi gyalogzászlóaljat, 1805-ben egy 153 főnyi lovasszázadot, egy és fél 609 főnyi gyalogzászlóaljat, 1809-ben egy 176 főnyi lovasszázadot, egy 190 főnyi gyalogszázadot, összesen 2159 embert állított ki, illetve fegyverzett fel. 8 A megyében a már ekkor is túlsúlyban levő nagybirtokos földesuraságok mellett aránylag csekély volt a kisebb földbirtokkal rendelkező nemesek száma. Az első, az 1797. évi felkelés alkalmával még sikerült ugyan a 100 főből álló felkelő lovasszázadot tisztán nemesekből kiállítani. A következő felkelések során azonban már osaík nagy nehézségek mellett tudta a megye az udvar egyre nagyobb létszámot követelő igényét kielégíteni. A lovascsapat kiszabott számát az ármálista — birtoktalan — jobbágytelken élő nemeseknek a gyalogságtól történt áthelyezésével lehetett biztosítani, míg a gyalogsághoz jórészt már a neinnemesek közül kellett toborozni a legénységet. A felkelések során egyébként is, minden látszólagos önkéntesség ellenére, a megyék részéről kezdettől fogva tulajdonképpen nem is megajánlásról, hanem felülről jövő, eleve pontosan meghatározott létszámkivetésekről volt szó. Sőt az inszurrekció állandósítása céljából az uralkodó 1808-tól kezdve gyakorlatilag még az országgyűlés ellenőrzését is ki tudta kapcsolni azáltal, hogy bizonyos időre szóló általános felhatalmazást biztosított magának az inszurrekció tetszés szerinti időben történő fegyverbehívására. A nemesi felkelésnek utolsó hadrakelésével kapcsolatban ezért akadtak tisztek, akik a felkelés alapos megreformálására dolgoztak ki javaslatokat. Négy ilyen javaslatról tudunk. Az elsőt Eszterházy József ezredes, az 1797-es felkeléskor a Nyitra megyei felkelő lovasezred parancsnoka terjesztette a nádor főparancsnok elé. Javaslatában rámutatott arra, hogy a nemesi felkelésre, mint számba vehető, komoly katonai erőre alapítani nem lehet, mivel egybehívására szinte csak az utolsó pillanatban kerülhet sor, amikor az ellenség már az ország határát is átlépte. De még ekkor is sok akadályt gördíthetnek elébe az 95
