Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
ezeknek a gazdag helyeknek is sok nehézséget és nagy gondot okozott a töröknek, magyarnak egyszerre adózás. A legkedvezőbb helyzetben a hódolt területeken a szuktáni (hász) birtokok voltak. Ilyen volt Tolna megyében a Duna mente és Szekszárd. Ezeket is egyre elviselhetetlenebből nyomta azonban az adóprés. A terhek emelkedésén nem csodálkozhatunk, mert Magyarország az oszmán birodalom számára kezdettől ráfizetéses tartomány volt, ugyanis a másfél száz éves uralom alatt mindvégig megmaradt határtartománynak, ahol minden jövedelmet fölemésztettek a hadikiadások. Tulajdonképpen a birodalom belsejének tartományai vállán nyugodott a magyarországi beglerbégség terhe. 237 A török kor hétköznapjaira vonatkozó legtöbb adat Tolna mezővárosról maradt. Ez nem véletlen, hiszen Buda és Mohács közt a Duna mentén ez volt a legjelentősebb és leggazdagabb helység. A reformáció egyik legfőbb dunántúli központjának számított, így egyúttal művelődési centrum is volt. 238 1684-ben például a Konstaintinápolyba küldött bécsi rezidens, Lichenstein, azt írta Tolnáról, hogy népes város, ahol mindent lehet kapni — lakói protestánsok, prédikátoruk is van. 23i ' De ekkor már beköltözött törökök és bosnyákok is jelentős számmal élhettek itt, hiszen már 1564-ben fürdőt kellett építeni a számukra egy szultáni rendeletre. 2 '' 0 A Sárköz mocsarakkal körülvett kisebb települései sokáig sértetlenül élték elszigetelt életüket. Adót természetesen ezek is fizettek a töröknek (kb. 1544—45-től), de fejlődésük egyelőre még töretlen volt. Ete, öcsény, Decs, Pilis és Nyék még a századforduló körüli dúlásokat is átvészelték, ám a többi kis falu végleg elpusztult. 2 '' 1 A szandzsákszékhely Szekszárd tekintélyes őrsége dacára sem volt biztonságos hely, mert például 1565-ben a szigetvári magyarok égették föl a várost, majd 1598-ban a hajdúk lepték meg egy éjjel, felgyújtották és gyilkoltak válogatás nélkül törököt és magyart. 242 A Sárvíz mente északabbra fekvő területeiről viszonylag kevés adatunk van, kivéve a szandzsákszékhely Simontornyát. A települések nagyságára, népességére csak a török defterek alapján következtethetünk. 1563-ból ismerjük a simontornyai szandzsák fejadó defterét. Kiderül ebből, hogy nem Simontomya városa volt a legnépesebb 35 összeírt családfőjével, hanem a Sárvíztől Ny-ra eső Paraszt-Székely (45 családfő). Jelentősebbnek számított még Felegres 25, Uzd 18, Kölesd 17, Alegres 18, Csetény 15, Borjád 14 családfővel. A többinél alig néhány családfőt vettek számba. Lehetséges ugyan, hogy ezek egyike-másika a fentieknél népesebb volt, viszont a szegénység miatt nem írták össze a lakosság jelentős részét, ugyanis nem rendelkezett azzal a minimális jövedelemmel, amely megadóztathatásához szükséges volt. 2 '' 3 A tolnai náhiéből 1565/66-ra vonatkozóan viszont a szultáni kincstárba befolyt jövedelmek összegét ismerjük. Agárd adója 11 286 akcse volt, az anyavári náhiebeli Kajmáté 6618 akcse, a szekszárdi náhiében Szentmiklósé 9139, a simontornyai náhiében Felegresé 13 649 akcse volt a termés, ill. az állatállomány után. 244 Látható, hogy az összegek között jelentős különbség van, ami a lakosság számával és a vagyonosság különbözőségeivel magyarázható. A fentieknél kedvezőbb fekvésű Madocsa jövedelmei például még a hatezer akcsét is éppen hogy csak túllépték. Ezt az összeget Paks adója csaknem húszszorosán meghaladta!!! 245 Még Dunaszan'tgyörgy jövedelme is több mint ötszöröse a madocsainak, sőt a közvetlen szomszéd Bölcskéé csaknem kilencszerese. 246 71
