Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
A Duna mente a megye többi részéhez viszonyított egyre gyorsuló és leginkább előremutató fejlődése a XV. században már egyre inkább kitűnt. A kereskedelem és kézműipar térhódítását itt nem akadályozták földesúri várak. A Duna víziútja és mellette a szárazföldi út is az országos és nemzetközi kereskedelemben mindig összehasonlíthatatlanul fontosabb volt, mint a megye más részein átvezető útvonalak. Másrészt a Ny-i rész tíz mezővárosa fejlődését erősen fékezte a négy fölött ott magasodó földesúri vár (Debregeszt, Maré, Ozora, Tamási). A Sárvíz mente fejlettségében — úgy tűnik — alatta maradt nemcsak a Duna menti, hanem a Ny-i részeknek is. Szekszárd, apátságának tekintélye ellenére sem lett igazi központ és Simontornya sem tudta ezt a szerepet betölteni. Megmaradt az egyszerű uradalmi, ill. a szűk körű lovagi-főnemesi központ szintjén. A birtokviszonyok alakulásának áttekintésénél a Sárvíz mentére korlátozzuk figyelmünket, annyit jegyezve meg, hogy az igazán nagy uradalmak (Héderváriaké, Dombaiaké, stb.) a megye Ny-i felében alakultak ki. Területünk D-i és É-i vége az, amely viszonylag nagy birtokkomplexum volt. Előbbi végig a Bodóké, a Simontornyához tartozó részek ura viszont gyakran változott — a Laekfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipo, a Garaiak, Buzlayak a fontosabbak. A Sárvíz mente középső részén több család osztozkodott (Bikácsok, Szakadátiak, Szerecsenyek, stb.). 160 A XV. században fokozatosan megnőtt a Bodó család tekintélye, a Hunyadi-korban közülük kerültek ki a főispánok. 161 Területünk települései közül a XIV. században az okleveles adatok alapján a két mezőváros mellett nagyobb falu (villa) csak Kölesd volt, a többi mind a XIV., mind a XV. században possessio-ként szerepelt. 182 A falvak pusztásodását a rendelkezésre álló írásos források alapján nem követhetjük. E téren egyedül a régészeti terepbejárások eredményére vagyunk utalva. 1 * 3 Az Anjou-kor társadalmi mozgásaiban vidékünkön nem csekély szerepet játszanak a besenyők, akik foggal-körömmel ragaszkodtak régi kiváltságaikhoz. A besenyő nemesi jogokat élvezők arra törekedtek, hogy az országos nemesek soraiba kerüljenek. A Fejér megyei besenyők mellett 1352-ben a Tolna megyei Thukuszegh-en, Vegfalu-n, Kwzepfalu-n, Belch-en, Kaptharus-on, Kaydach-on és Parchasdorogh-on lakóknak is sikerült ezt kiharcolni. Az erről szóló oklevelet 1399-ben Zsigmond király is megerősítette. 164 Területünk birtokviszonyai főleg az É-i részeken változtak gyakran. Károly Róbert alatt a Bikácsok kegyvesztettek lettek, birtokaikat elkobozták. Nagy Lajos adta csak vissza azokat Fodor Miklós fia Farkasnak (Kwrthul intra Danubium, Madacha, Wrs, Gyureus, Kauacha, Gyapa, Henche, Bykach, Egres, Barlyath et Bygad). 165 A nagy uradalmak közül a simontornyai a XIV. században háromszor, a XV. században pedig ötször cserélt gazdát. 166 A Simontornyához tartozó várbirtokok közül területünkre esett 1324-ben Börd, Menyőd és Egres, 1397-ben Bikács felső része, Dorog, Beles, Csilleg, Barlyád, Alsó-Egres, 1424-ben ugyanezek, kivéve Bikácsot. 167 A györgyi Bodók kezén lévő Anyavár uradalma a következő Sárvíz menti településeket foglalta magába 1510-ben: Anya, Kajmát, Kápolna, Mede, Hódos, Felső-Beles, Bikád, Tengilic. 168 A nagyobb családok közül a Rozgonyiaké volt Uzd 1447-ben, 169 a Szerecsenyeké pedig 1397-től 1427-ig Kölesd. 170 tó
