Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

állattenyésztő népességgel számolhatunk a Sárvíz mentén. Nem csoda, hiszen* a mocsaras, vizenyős terület és a környező löszös-homokos hátak még ma is kevéssé alkalmasak szántóföldi művelésre. Területünk besenyő települései a rendelkezésünkre álló okleveles adatok alapján a megye északi határától D-re húzódtak összefüggő láncként Kajdacsig. Ettől délebbre már csak a Sárközben találunk szórványokat. Forrásaink csekély száma és jellege nem teszi lehetővé, hogy meghatá­rozhassuk, egy-egy faluban milyen arányban élhettek besenyők és magyarok, ill. voltak-e tisztán besenyő szállások. A tömegesebben a XIV. század második harmadában jelentkező okleveles emlékek a korábbi társadalmi fejlődést is legfeljebb sejtetik. Az Anjou-korban a besenyőség már mint egy erősen feu­dalizálódott, előjogait foggal-körömmel őrző népcsoport jelenik meg előttünk. Nem lehet véletlen, hogy Fejér és Tolna megyei csoportjaikat — két kivétel­től eltekintve — csak a XIV. századtól kezdve említik az oklevelek. Mindez összefügg középkori oklevéladásunkkal, amely az elenyésző ránk maradt kö­zépkori levél mellett jogbiztosító, ill. jogi jelentőségű iratokat termelt. 66 A szak­irodalom már régebben tisztázta, hogy milyen lassan hódított tért egyes jogi ügyek írásban való rögzítése nálunk. Kiterjedt írásbeliségről csak a XIIL szá­zad második felében beszélhetünk. Arra vonatkozóan viszont nem állnak ren­delkezésünkre részletekbe menő vizsgálatok, hogy az országon belül területi­leg milyen időbeli eltolódások vannak az oklevéladás tömegessé válásának szempontjából. 67 Nyilvánvalónak látszik, hogy a társadalmi fejlődés előrehala­dottságának foka jelentősen befolyásolja — mintegy meghatározza — egy-egy országrész, ill. megye írásbeliségének fejlettségét. Természetesen csak közel egy időben települt és hasonló településsűrűségű területek vethetők egybe. Valószínű, hogy a besenyők, székelyek, majd a kunok is Árpád-kori társadalmunk leglassabban feudalizálódó elemei közé tartoztak. Konzervatívan őrizték hosszú időn keresztül jogi viszonyaikat. 68 Ősi szokásjog alapján élhet­tek, amely szükségtelenné tette az írásbeliséget. Csak a XIV. században kezd­te felváltani a jogi szóbeliséget a besenyőknél is az okleveles gyakorlat. így érthető, hogy a besenyők lakta területekre vonatkozóan a XIV. századot meg­előző időkben miért olyan kevés az oklevél a megye többi részéhez viszonyít­va. 69 Fenti okok miatt nem határozható meg pontosan, hogy hol voltak a leg­korábbi besenyő települések a megyében, területük és népességük hogyan vál­tozott. Településtörténeti képünk egysége, de a feltehetően besenyő többség által lakott területek forrásszegénysége miatti körülhatárolhatatlansága megköveteli, hogy a Sárvíz mente Árpád-kori történetét egységesen tárgyaljuk. 70 A megye Árpád-korára vonatkozó anyag meglehetősen csekély, ill. fel­dolgozatlanul lappang. Nyilvánvaló, hogy Györffy György — teljesnek mond­ható — történeti földrajza tolnai részének megjelenése előtt munkánk fogya­tékos és töredékes lesz. 71 A területünkre vonatkozó okleveles anyag létrehozói közül a királyi oklevéladás és a szekszárdi konvent hiteles helyi tevékenysége mondható ösz­szegyűjtöttnek, ill. nagy vonalakban feldolgozottnak. 72 A Sárvíz mente világi és egyházi igazgatásáról forrásainkban igen kevés adatot találunk. A tolnai várispánságról például ma sem igen tudunk többet, mint amit 1882-ben Pesty Frigyes megírt. 73 Egyházilag egész Tolna megye a Szent István alapította pécsi püspök­séghez tartozott, amelynek É-i határa megegyezett a megye É-i határával." 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom