Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Á „nehezen lelkesülő város", ahogy Török Sophie írta, csak a dicsőségből akart osztozni, ahogy 1928. október 24-i, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében rendezett estje alkalmából is, melyről így emlékezik meg az egykorú riporter: „Karinthy Frigyes tartotta a bevezető beszédet, melyben i^endkívül meleg és elismerő szavakkal méltatta Babits Mihály költészetét. Utána Holló Klára korhű öltözékben a szerző pár költeményét adta elő zongorakísérettel, kellemesen és bájosan. Odry Árpád és Péchy Blanka frenetikus tapssal, hatással szavalták a költő legszebb költeményeit. Nagy érdeklődés kísérte a szerző Laodameia című klasszikus tragédiájának színrehozatalát, melynek zenéjét Kosa György kiváló tehetségű zeneművészünk szerzetté, és az előadásban madrigal-kar működött közre. A műsorban szerepeltek még Varsányi Irén szavalattal és Antal Károly fiatal baritonista szép énekszámmal. Ascher Oszkár Budapest legelsőbb szavalóművésze Babits legnehezebb költeményeit szavalta. Végül Mirkovszky Mária Holló Klára szavalata mellett adott elő pantomim táncokat. A szerző az előadás végeztével egy új költeményben áldozott, a közönség pedig a szavalás alatt állva hódolt a nagy tragika, Jászai Mari emlékének; majd egy igen szép jellegzetes új költeményét adta élő. A nagyszámú és előkelő közönség teljesen betöltötte a zeneiskola nagytermét és kitörő lelkesedéssel üdvözölte a költőt és a közreműködő művészeket. Igaz örömmel regisztráljuk városunk szülöttének nagy sikerét, melyhez őszintén gratulálunk."

11 Az akadozó, nehézkes fogalmazás ellenére is feltűnik a jólértesültség, ami azt mutatja, hogy Babitsot számon tartották, életének eseményeiről tudtak, jóllehet másfél év után ez volt az első híradás róla Szekszárdon. 1927 januárjában követte az újabb, amikor Babitsék szekszárdi látogatásáról számol be az újság. Üjtátrafüredről érkeztek, miután elkészült a Halálfiai, „amelynek története a régi Szekszárd társadalmi világában játszik"

12 A regényről sem ekkor, sem később nem jelent meg Szekszárdon méltatás, s a lap csak 1928 tavaszán tért vissza Babits művészetére, amikor N. Tessitori Nóra próbálta előadóestjén Babits felé fordítani a figyelmet. Kevés sikerrel. A G. Gy. jelzésű recenzens az estről írott beszámolójában merész összehasonlítást tesz, bár nem derül ki, hogy Babits igazát dicséri-e, vagy épp ezzel marasztalja el. „Babits nem olyan író, aki csupán gyönyörködtetni, szórakoztatni akar, — írja beszámolójában. — Nem látja írói feladatát abban, amit Herczeg Ferenc így formuláz: Mi volna a költő ősi hivatása, ha nem az, hogy édes hazugságokkal szárítsa föl a könynyeket, melyeket a keserű valóság sajtol embertársai szeméből."

13 A kritika végül is nem mond semmit, annál többet mond viszont maga az újság, mely húsvéti szám lévén, megnövelt terjedelmével felvonultatja a szekszárdi költőket. A fanyalogva fogadott Babits mellett a dilettantizmus diadalmenete az ünnepi szám, s a sok gyatra versezetből példázza itt a legrövidebb az általános ízlést. A vére jelzése -n, valószínűleg Bodnár István írta s így hangzik: HÚSVÉTI EPIGRAMM A férfi szív Vénusz-templomnak épült Galambvásárt csinál ott a céda Farsang; De jön a Böjt és csattogó korbácsa Nyomán menekvő szitkozódás harsan. Megtisztulás fényében ég a templom — Feltámadásról búg az orgonája — A szent családi életé az oltár S piros tojásokat halmoz reája.

1

'' 304