Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

csegtette őket, hogy a király báróságot adományoz a családnak, mint a szekszárdi lapok is megjegyezték. A Babitsok a vármegye középrétegét jelentették; az apa korai halála után azt se. Az özvegy, bár nem elszegényedve, de három gyerek gondjával tért vissza Szekszárdra, a szülői házba. A család társadalmi rangját elsősorban a múlt jelentette, az apa táblabírói dicsősége és a szőlő, melynek terméséből haláláig jutott Babits asztalára is. De ez már a reménytelen hanyatlás volt, s ha kisebb méretekben is, pontosan azt látta szeme előtt lejátszódni Babits, amit Mann a Buddenbrookban örökített meg. De nemcsak a múlt sugallta a hanyatlást, hanem a jelen is; saját személye is példázta, a kisváros szemében mindenképp, midőn „életpályájával és műveltségével" elszakadt a családi tradícióktól. A testi pusztulás, a halál szele is korán elérte: a költő a 20-as évektől kezdve állandóan betegeskedett, s a fiatalon elhunyt apa és ugyancsak rákbeteg húga, Angyalka halála is növekvő árnyékot vetett a családra. Húga is tanár volt, ellentétben a harmadik testvérrel, aki vármegyei tisztviselőként igyekezett ápolni a családi hagyományt. Angyalka a szellem helyett a test művelését választotta, s mint a szekszárdi újság személyi hírei között olvassuk: „A szekszárdi polgári leányiskolánál a tornatanítással az 1909/10 tanévre ismét Babits Angyalka bízatott meg."

9 Férjhez ment, s a szekszárdi polgári leányiskolában tanított korai haláláig. Mellrák végzett vele, ezzel vitték a budapesti I. számú sebészeti klinikára; megoperálták, de eredménytelenül. „Az élete delén váratlanul elhunyt úrhölgy leánya volt özv. Babits Mihályné sz. Kelemen Aurórának, nővére dr. Babits Mihálynak, a költőnek és dr. Babits Istvánnak, vármegyei tb. másodfőjegyzőnek" — írja a szekszárdi újság.

10 De más is történt. A szülői házról, mely egykor a béke és boldogság erőssége volt, pletykák kelnek szárnyra perpatvarokról, viszályokról; egy mindenfelé csodált szépasszony, a Halálfiai Nellijének kései mása, hátat is fordít a nem sok meleget adó családi tűzhelynek. Átmenetileg a Babits név is devalválódik: egy zöldséges bolt cégtáblájára kerül a szekszárdi korzón. Babits, miután berendezkedett Esztergomban, legalább saját portáján igyekezett megteremteni a tisztaság és béke légkörét. Esztergomi vagy pesti otthona immáron nemcsak a szellem központja, a család meghittségét is jelenti, hisz magához vette, s nevével ajándékozta meg Ildikót, s gyermektelen házassága a rokon és a cselédlány örömtelen gyerekével vált családdá. A pusztulás is tud kíméletes lenni: Babits már nem érte meg az oly sok örömöt és verset jelentő Ildikó bukását és szökését. Az anya, aki inkább a Halálfiai Cenci nénijére, mintsem Nellijére emlékeztetett, mindent túlélt; eltemette férjét, két gyermekét; tanúja volt egy család széhullásának, hogy végül magára maradjon az évszázados családi házban. 1945 decemberében halt meg, s bár sokat betegeskedett, nagyon magas kort ért meg. A Tolnamegyei Néplap így emlékezett meg róla: „A többször megénekelt Sédpatak menti zöldkapus, emeletes házban hunyta le pár nappal ezelőtt örök álomra szemét, kilencvenéves korában, a régi Szekszárd egyik legelőkelőbb lelkű matrónája, századunk egyik legnagyobb magyar költőjének édesanyja, néhai Babits Mihály táblabíró özvegye. Hosszú özvegysége évtizedeiben tiszteletreméltó visszavonultságban élt inkább csak emlékeinek és emlékei között. Halhatatlan fia verseiben is ilyen szelíd bánattól körüllengve vonult be alakja a magyar költészetbe. De finom, törékeny lénye ott vibrál a nagy Babits-regényben is, a Halál fiaiban, a századvégi Pécsnek és Szekszárdul