Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
vádoltak. 13 Védekezése szerint nem tudott cselédje honvéd-múltjáról. Az eljárás végső kimeneteléről, mivel az hadbíróság előtt zajlott le, nem adnak felvilágosítást a polgári bíróság iratai. A portyázó zsandárok, katonai vadászok mellett az országutak mindennapos képéhez tartozott a kézre kerített volt honvédekből s más politikai, vagy köztörvényes bűntetteikkel gyanúsított személyekből álló csoportok kísérgetése. A császári bürokrácia tehetetlensége és hibái folytán gyakran hetekig tartott, amíg egy-egy fogolycsoportot végleges rendeltetési helyére tudtak juttatni. 16 Nem egyszer egyik túlzsúfolt helyőrségből, vagy börtönből a másikba kísértették őket. „1848-as atrocitás" és „népbujtogatás" miatt indított bűnperek A forradalommal kapcsolatos ügyek közül a helyi jellegű denunciálások kezdettől fogva a polgári bíróságok hatáskörébe tartoztak. Ezeket a többnyire személyi bosszúból tett feljelentéséket jelentéktelenségüknél fogva a császári hadbíróságok nem méltatták figyelemre. Közel két évig foglalkoztatta a dunaföldvári járásbíróságot Kasos Pál és Varga György madocsai gulyások „1848-as atrocitások" miatt tett panasza. Az ügy nemcsak a panaszolt tényállás, hanem a bíróság előtt alkalmazott bizonyítási módszerek, s eszközök szempontjából is érdeklődésre tarthat számot. A megpanaszolt „atrocitás" 1848 októberében történt Madocsán. Ebben az időben a községet nemcsak a forradalom védelmével összefüggő hadiesemények — a pákozdi csata, s a tolnai nemzetőrök közreműködésével megvívott ozorai csata — hírei kavarták fel, hanem az a sokkal hétköznapibb esemény is, hogy a gulyából több marha elveszett. A károsultak meg voltak győződve arról, hogy a marhák elvesztése mögött Kasos Pál ós Varga György községi gulyások manipulációi állnak, s ezért Kováts István vezetésével állítólag „rátörtek" a két gulyás házára, s ütlegeléssel akarták kényszeríteni őket, a marhák ellopásában való részességük elvállalására. A gazdák állítása szerint először a gulyások bántalmazták az állataikat kereső károsultakat. Mivel az állítólagos bántalmazás nemzetőrök jelenlétélben történt volna, az esemény nem nélkülözte a politikai színezetet. Ennek megfelelően a gulyásak 1849 januárjában a császári csapatok bevonulása után panaszt tettek, melyben nem mulasztották el az események politikai jellegének hangsúlyozását. A panasz szerint az őket ért sérelem „a múlt háborgó évben történt, amikor, minden ember úrnak képzelte magát". A váltakozó hadihelyzet, majd a bírósági eljárás rendezetlensége miatt a dunaföldvári járásbíróság csupán 1850nben kezdte meg a tanúk kihallgatása útján az ügy tisztázását. 17 Az ügy kivizsgálását a bíróság teljes mértékben az 1848. előtti úriszék gyakorlatának megfelelően végezte. Kihallgatási jegyzőkönyvek helyett a tanúk vallomását az évszázados „kérdé s-f eleiét" formulában a „De eo itírum"-ban jegyezték fel (de nem mulasztották el a sérülésekre vonatkozó orvosi látlelet beszerzését sem). A vádlottak írásbeli válaszban foglalták össze védekezésüket. Tagadták, hogy a gulyások megverését kezdeményezték volna, s kétségbe vonták a panaszolt sérülés súlyosságának fokát. Logikusan és jogilag helyesen mutatnak rá arra, hogy a panaszosok által benyújtott látleletben az orvos a 189
