Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87
A rendszertelenül és gyéren csordogáló szállítmányok, az egyre vészesebb pénzhiány azonban nem szüntethették meg az ellátásbeli fogyatékosságokat. A szakadék a lakosság és az ellátatlan katonaság között egyre mélyült. 1707. október 20-án maga Eszterházy festi komor színekkel a helyzetet: „nemhogy hadaink között az eláradott istentelenségnek bővölködő sokasága csak valamennyire is szönhetett volna, sőtt naponként számosabban áradó s majd emberi elmét rettentő, kigondolhatatlan, s ellenségünket is szánakozásra vezérlő, saját édes nemzetünkén s magunk vérünkén minemő húzásokat-vonásokat, sok lopásokat, pajták, házok fölverését, szőllők gázoltatásait, szántóföldeikről kocsistul, magostul marháiknak elhajtásit, szegénységnek mindenből kifosztásit, az asszonyoknak... anyaszült mezítelen hagyásit, szőlők kamaráik kivagdaltatásit, az áltál boraiknak elhordásit, mindenféle marháiknak fölpraedálásit, bíráknak, falusi közlakosoknak minden igaz ok nélkül való letaglásit, verettetésit s notabiliter megver esetését, úton való fosztogatásit könyöreletesség nélkül elkövetjük, melyekkel az egész földnépbéli lakos szegénységnek nemhogy kedvező magunkhoz vonyásával való bíztatásunkot nyújtonánk, sőt ellenségünkhez való nagyobb bizodalommal holdulására világos utat nyitunk." Az egyre súlyosabbá váló ellátási problémák és ennek társadalmi következményei, a megyék panaszai arra késztették Eszterházy Antalt, hogy 1708. január 15-re Sümegre összehívja a dunántúli megyék követeit. A megjelentek, köztük Tolna megye megbízottja is, megtárgyalták a hadsereg fenntartásához, ellátásához megkívántató intézkedéseket, de a helyzet természetesen azután sem változott. Eszterházy továbbra is Bercsényitől sürgette a segítséget. 1707 decemberében világosan megírta neki, hogy ha a hadseregnek egyedül erre a földre, t. i. az elpusztított és kiélt Dunántúlra kell támaszkodnia, akkor a katonaságot nem tudják fenntartani. 303 A katona számára így a zsákmány kényszerű megélhetési forrás volt, amelynek azonban sok káros következménye figyelhető meg politikai és katonai szempontból. 1707 decemberében pl. Balogh Ádám ezredével — amelyben, mint tudjuk, sok Tolna megyei szolgált — Mosón megye területére tört s Mosonszolnok nevű „kerített mezővárost fel vervén, abban Guartélyban lévő Generális Draskovits Űr minden Bagacsiáját, Paripáit, hintoit és hintós lovait, Tarszekereit és abban való lovait, Hopmesterit, Lovász Mesterét, Inassait, sok cselédit, Jagerit és kopóit el nyerte, az őrző vagy vigyázó Németeket s Ratzokat jo Csoportul levágta, most várjuk magát is eő Kegyelmét tele kézzel hozzánk. E féle Nyereségeket Isten majd minden héten ád" — teszi hozzá a levélíró. 304 Balogh Ádám kétségtelenül egyike volt a portyázó harcmodort magas tökélyre fejlesztő tiszteknek. Dunántúli is volt s ezért Eszterházy Antal 1707. december 25-én arra kérte Bercsényit, hogy őt brigadérossá nevezze ki, „mivel tapasztalva-tapasztalom igaz szívvel való magyarságát és szép, dicséretes, hasznos szolgálatját." 30 " Mintha ezt akarta volna igazolni, az 1708. év Balogh katonai pályafutásának a csúcspontja. Ezredével aktívan részt vett a Simontornya körüli harcokban, s működésére a kölesdi győzelemmel tette fe a koronát. Eszterházy Antal 1708 elején Szekeres István parancsnoksága alatt egyesítette a Székesfehérvárt ostromzároló kuruc csapatokat. Szekeres alá tartozott Bottyán 3 százada, Domokos Sámuel 2 százada, Domokos Ferenc gyalogezrede, Goda István 5 százada, a palotai compánia, a simontornyai lovassereg, a pincehelyi, ozorai, hídvégi és tamási hajdúság. A siófoki és hídvégi hajdú144
