Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87
felkelőkhöz, de amikor a kuruc katonák elé ment, Pincehelynél kifosztották, feleségét is megverték. 18 Karner György és Losoncy Sámuel megkezdték Károlyi megbízásából a fiskális (kincstári) birtokok összeírását, az egyéb állami jövedelmek számbavételét, de miként 1704. február 2-án jelentik, nem nagy eredménnyel. Tolna megye adószedői is elmenekültek, az egyik Budán van, a másik a dunántúli kurucok kezébe esett. így a szegénységtől addig beszedett. adónak nyoma veszett." Vidos Zsigmond, Baranya megye és a pécsi káptalan hites nótáriusa, szintén Rákóczi hűségére tért, 50 Tolna megye szervezete pedig bizonyára alaposan szétzilálódott, működéséről nincs adatunk. Sándor László megkísérelte a Veszprém—Kenése—Enying—Hidvég—Ürög vonalon a Tolna megyén is átvezető, Pécsig nyúló postavonalat kiépíteni, eredménytelenül. 21 Károlyi azonban nem tudott úrrá lenni az ellátásbeli nehézségeken, ráadásul idegen is volt ebben az országrészben, katonái szintén. A prédát ő sem vetette meg. Nem csoda tehát, hogy amilyen gyorsan lángra lobbant a felkelés a Dunántúlon, ugyanolyan gyorsan össze is omlott. A földvári átkelő ettől kezdve nem egyszer a kuruc csapatok menekülésének útja lesz. /V rác támadás, 1704 tavasza A rác probléma, az ország déli végein lakó katonáskodó rácság megnyerése kezdettől fogva szándéka volt a felkelés vezetőinek. Rákóczi is, Bercsényi is törekedett erre, Károlyi Sándor pedig éppen ezt kapta első feladatának, amikor a fejedelemhez csatlakozott. 22 Székesfehérvár elfoglalása után Újlaki András, Károlyi Sándor megbízásából követeket küldött a bajai rácokhoz. 2 ' A másik oldalról is volt készség a kiegyezésre, Bercsényi pl. 1704. január 30-ánSomorjáról közli Radvánszky Jánossal: „Azt írhatom Kegyelmednek, hogy a ráczok is követjeket küldvén hozzám, gratiát kérnek s magokat jobbágyságra ajánl ják." K Állítólag Károlyival meg is egyeztek a rácok megbízottjai, akiket azonban visszatérőben az erről az egyezségről mit sem tudó kuruc csapatok kifosztottak, s az egyezség így felbomlott. 25 Azt hisszük azonban, hogy a kérdés súlyos elmérgesedését nem egy ilyen véletlenszerű epizód idézte elő. Sokkal közelebb jár az igazsághoz az, amit Hellepront János (aki maga is erre a vidékre való nemes volt) írt 1704. február 26-án Károlyinak, a pécsi dúlás keserű tapasztalatai után: „Más rendet kell szabni ezeknek, vagy más rendes hadat, a ki ezeket megzabolázza, küldeni: másként Ráczországban dolgunkba elő nem mehetünk; ha pedig csak elpusztítjuk ezen baranyai vármegyét, Sclavóniát, Syrmiát: a felső ország ezt a földet meg nem szállja, puszta országgál pedég mit csinálunk, legénkább itt az véghelyeken. Horvátországtul fogva pedég Erdélyig a vég-helyeket a ráczság lakja: azok^pedég mindnyájan örömest meghajolnának, de mivel látiák és tapasztalják, hogy a meghódolt magyar nemzetet is kínozve megölik, és parolájokat s hiteket meg nem tartják: a ráczság is, hogysem kínoztassa magát, énkább odamegyen, a hová két szeme viszi. Így nem szaporítjuk, hanem pusztítjuk az országot.. , 2 ' A január—februári akcióban részt vevő kuruc csapatok szétoszlottak, visszavonultak, legfeljebb az egyes várakban maradt kisebb őrség. A Duna melléke, a Sárköz, Baranya, Tolna, fel egészen Budáig-Pestig, védtelenül nyit91
