Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5
befolyásolta a szerémi borvidék elvesztése, a Szerémség termelőerőinek pusztulása. A baranyai és a Szekszárd környéki vidék borai ugyanis semmiképpen nem versenyezhettek a szerémiekkel, azok pusztulása után viszont a dunántúli borok egyszerre országszerte keresett cikké váltak. A szőlőbirtok nagy méretű koncentrációja révén kiemelkedett egy piacra termelő, gazdag parasztpolgári réteg, amely kezében tartotta ezeknek a városoknak az irányítását, és szoros kereskedelmi kapcsolatokat épített ki a hódolt és hódolatlan vidékkel. A szőlőművelésben nagy szerepet játszott, és egy, a differenciálódás következtében mélyre süllyedt társadalmi réteget foglalkoztatott a bérmunka. 297 Nagyjából így alakultak az alföldi mezővárosok viszonyai is, nagyon lényeges különbség azonban az, hogy fejlődésük nem a szőlőműveléshez, hanem a nagyállattartáshoz és marhakereskedelemhez kapcsolódott. Bár korábban is jelentős népességgel rendelkeztek, lényegében a környező falvak pusztulása következtében duzzadtak fel: lakosságuk a mezővárosokban keresett menedéket, a falu műveletlenül maradt földjeit pedig a város határához csatolták. Az így kialakult hatalmas határ tette lehetővé ezres-tízezres csordák olcsó felhízlalását. Láttuk, hogy a Tolna megyei mezővárosok lakossága alapvetően nem a környező falvak elmenekült lakóiból verbuválódott, tehát fejlődésük sem a környék pusztulásából sarjadt. Véleményünk szerint ez a leglényegesebb különbség a két tájegység városai között. Mindebből a hódítás előtti korszakra visszatekintve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy tájegységünk fejlődésében az árutermelés és az árucsere-kapcsolatok kezdettől fogva nagy fontossággal bírtak. A városok jól kihasználták az itt áthaladó szárazföldi- és víziút előnyeit. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy pontosan az eszek—budai útvonal mentén fekvő helységekből kerültek elő a lakosság viszonylagos gazdagságát tanúsító pénzleletek (zárójelben a lelet legkésőbbi darabjának dátumát adjuk meg): Decsen 1395 magyar dénár, közte 4 török oszpora (1556), ugyanott egy másik leletben 3028 magyar, porosz, lengyel dénár, garas (1596), Ete helyén 5314 magyar dénár és 1 török arany (1561), Tolnán 68 darab magyar, cseh, velencei, török arany (1595—1606), Dunakömlődnél 26 darab tiroli, elzászi, szász tallér (1587) került elő a földből egy-egy leletben. Az Étén talált dénárok mellett még egy ezüst és két aranyozott ezüst gyűrűt is felszínre hoztak. 29 * Dernschwam útinaplójában vigasztalanul sötét képet festett a tolnaiak életéről. Elmondja, hogy a város lakói nem győztek eleget panaszkodni kiszolgáltatottságuk miatt. A törökök naponta kirabolják, sőt meg is ölik őket. Hatalmaskodásukat szó nélkül kell eltűrniük, bár senki sem élvezheti miattuk javait. 299 Ez a leírás a fentiek ismeretében erősen túlzónak tűnik, bár a török állam egyáltalában nem volt a jogrend és a vagyonbiztonság mintapéldája. 500 Tolna a többi Duna-menti várossal együtt a szultáni hászbirtokok közé tartozott, és ezekben a birtokos állandósága miatt a keresztény lakosság helyzete viszonylag kedvezőbben alakult. A kincstár által a hász-városoknak nyújtott védelmet sem szabad azonban túlbecsülnünk. 1561-ben a tolnaiak küldöttséget menesztettek Konstantinápolyba, a portához, és panaszt emeltek a törökök sanyargatásai ellen. 301 Panaszra tehát bőven volt okuk, de nem tűrték szó nélkül a bántalmakat. A konstantinápolyi követküldés ténye önmagában is sokat elárul a város gazdasági erejéről. A XVI. században ilyen útra rendkívül ritkán vállalkoztak, nem sok hódolt helység tudta fedezni az utazás és főleg a török tiszt4* 51
