Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5
embereknek nem tarthatjuk őket. Honnan származott hát jövedelmük? Véleményünk szerint ezek között kell keresnünk a mezővárosi iparűzőket, halászokat, hajósokat, „árus embereket", kalmárokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy az ipar és a kereskedelem ekkor és még évszázadokon keresztül ritkán volt kizárólagos megélhetési forrás. A kereskedők és iparosok arányát illetően nem támaszkodhatunk semmiféle megbízható számadatra. Bizonyos fokig kivételt képeznek a kovácsok, pontosabban a kovácsoknak az a hányada, amelyet az összeíró vezetéknév nélkül, pusztán kereszt- és foglalkozásnévvel jelölt. Számuk Tolnán általában 8 és 10 között mozgott. 264 Az áruforgalomra vonatkozó adatok azonban jelentős kalmár- és iparűző réteg létét sejtetik, így pusztán a nehézségekre hivatkozva nem térhetünk ki a kérdés vizsgálata elől. Ennek a rétegnek a meghatározása nélkül a társadalmi kép szükségszerűen egyoldalú lenne, és pontosan a legértékesebb elemeket tévesztenők szem elől. A XVI. században a családnév még általában a foglalkozás hű tükre. Bár Káldy-Nagy Gyula joggal óv attól, hogy ezt a módszert a defterekre mechanikusan alkalmazzuk, 265 mégis egyedül a névanyag vizsgálatától remélhetünk eredményeket. AZJ alábbiakban egy megoldási hipotézist ismertetünk. Az 1553-as tolnai tized jegyzékben minden városrészben szép számmal találhatók olyan polgárok, akik a Szent-György napkor esedékes kapuadó teljes részletét fizették, de másként nem adóztak. 266 Nem voltak tehát szegény emberek, a tolnai határban azonban nem műveltek szántóföldet. Ez a csoport azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy köztük feltűnően sok olyan személy szerepel, aki valamilyen mesterség nevét viseli családnévként. Jócskán akad köztük diák is. Megkockáztatjuk azt a feltevést, hogy köztük lappanganak azok az iparűzők és „árus emberek", akik a földműveléstől viszonylag jobban elszakadtak, és inkább csak kézművességből és kereskedelemből éltek. Itt azonban több megkötést kell előrebocsátanunk. Először: az, ha valaki tizedet ad, tehát szántófölddel rendelkezik, egyáltalán nem zárja ki, hogy amellett nem folytathat kereskedést. Vonatkozik ez főleg azokra a jómódú polgárokra, akiknek nagy termése hihetőleg bérmunkások kezemunkájából eredt. Másrészt: semmiféle biztosítékunk nincs arra, hogy az 1553-ban csak kapuadóval adózóknak nem volt szőlejük. Ennek ellenére számos figyelmeztető jel alapján, úgy hisszük, hogy köztük valóban a keresett iparosokra és kereskedőkre bukkanhatunk. Figyelemre méltónak tartjuk például, hogy köztük van az a Kádas Ambrus, akinek nevén kívül saját szavai árulják el, hogy afféle vásárokra járó ember. 267 Feltűnő az is, hogy a Csapó nevezetűek nagy része az ún. „Csapó utcai városrészben" lakott, 268 és a csak kereszt- meg foglalkozásnévvel felsorolt vargák, akiknek tehát foglalkozása felől nem lehet kétségünk, szintén egy bokorban tűnnek elő az egyik városrész csupán kapuadóval szolgáló lakosai között. 26 " Ismeretes, hogy az azonos iparágak művelői városainkban lehetőleg egymás mellé, egy utcába telepedtek. Ha feltételezésünk helyes, akkor 1553-ban Tolnán minimálisan 110-re, valamennyi adófizetőnek pontosan 1/7-ére tehetjük az iparból vagy kereskedelemből élő családok számát. Ebbe a számba azonban csak azokat az adózókat vettük fel, akiknek neve egyben mestefségnév is. Az említett 110 családfő közül a legtöbb a Varga (23) és a Szabó (20) nevet viselte. Szép számban vannak még Molnár, Borbély (Berber), Mészáros, Szűcs, 46
