Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

— a boltosok csak tetemes hitellel tudják boltjukat fenntartani, árujukat nagyrészt hitelre adják el, míg a házalók készpénzes árusítást folytatnak. Megemlítjük továbbá, hogy már országszerte felismerték a házalás káros voltát, ezért számos városban betiltották működésüket.

170 Bár a szekszárdi boltosok árbevételét a házalók nem csorbítják oly mértékben, mint amilyennel azt beadványukban feltüntetik, mégis figyelemreméltó az érvelésük. Helyesen mutatják be a bolti és házalókereskedelmi készletek különbségét. Az adóalap csökkenésének előrejelzése is tartalmaz reális magot, még ha az nem oly nagy horderejű, mint ahogy azt boltosaink bemutatják. Nagyon jól fogták meg a kérdést a hazai gyártmányok pártolásával. Többek között e hatásos érvnek tulajdonítom a szekszárdi szabályrendelet megalkotását, mely végül is megtiltotta a házalókereskedést Szekszárd területén. Az iparpártolásnak sok híve volt Szekszárdon, e helyen csupán a Pick Béla szerkesztésében megjelenő „Szekszárdi Kaszinó Bazár" első számának vezércikkéből idézek: „Pártoljuk a helyi ipart és kereskedelmet, hogy pártolhassuk a honi ipart és kereskedelmet."

171 A házalókereskedést tiltó szabályrendeletet komolyan vették és megsértőit büntették. A szekszárdi rendőrkapitány 1911-ben jóhiszeműen két késes és tollszárárus házalónak engedélyezte, hogy egy napot Szekszárdon töltsenek. Az ipartestület azonnal panaszt emelt a rendőrkapitány ellen és a polgármester — a belügyminiszter egyetértésével — dorgálásban részesítette. A megtorló intézkedések és más városok szabályrendeletei folytán 1913-ban már csak 35 házalókereskedés! engedélyt váltottak ki Tolna megyében. Közülük 19-en bonyhádiak, 4-en paksiak, a többi: 9 különböző faluból való. Üzletkörük többnyire textiláru, a bonyhádiak ezenkívül edényárusítással is foglalkoztak. Kevésbé jelentős a rövidárut, a bazár-, óra- és kegytárgyakat árusító házalók tevékenysége. Vásáraink száma a századforduló körül meglehetősen nagy, jóllehet ezek már sokat veszítettek intenzitásukból. A sok apró vásár időpontja gyakran egybe esett — kisebb körzeten belül — más községek vásáraival, így eléggé megosztották a vásárlóközönséget. Míg a falusi népnek a vásárok látogatása nem került sokba, addig a vásári kereskedők egyre nagyobb terhet vettek vállukra a gyakori áruszállítás révén. Ennek tulajdonítható, hogy szót emeltek a vásárok számának csökkentése érdekében. Ezenkívül sérelmesnek tartották az olyan vásári szabályrendeleteket, amelyek a gyenge üzletmenet ellenére is meg engedik az idegen iparosok vásári kitelepülését. E kérdésben a pécsi kamara is a kereskedők pártján állt,

172 sőt továbbment egy lépéssel, és a gyolcsostótok elűzését, illetve a 2 napos vásárok megszüntetését is sürgette.'

73 Nem kisebb hévvel támadták kereskedőink a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteket, amelyek a múlt század végén szép számmal jelentek meg falvainkban. A szövetkezeti kereskedelem kezdetei. A szövetkezeti kereskedelem eszméje már az 1873. évi gazdasági válság után felmerült. Tolna megye első újságcikkei 1875-ben a közgazdasági kérdéseknek, a fogyasztási egyleteknek is teret szenteltek. A Tolna megyei Közlöny 1875. évi szeptember 1-i száma leszögezte, hogy „a munkásosztálynak legnc^ gyobb jövője ily egylet". Persze az olvasók kezébe kerülő indokolások telve voltak illúzióval. Azt akarták elhitetni, hogy a fogyasztási egyletet nem keres317