Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

a fizetés behajtásának bonyolítására is megbízást kaptak.

128 Már az 1840: XIX t. c. is foglalkozik az alkuszok jogállásával, az 1875. évi kereskedelmi törvény pedig feleleveníti és rögzíti, hogy az ügylet közvetítésével megbízott alkusz — az ügynöktől eltérően! — nincs feljogosítva az árbevétel vagy bármely szolgáltatási díj átvételére.

129 Az alkusz mindenkor csakis megbízottként járhatoit el, így saját nevében és saját számlájára nem köthetett üzletet. A bizományostól eltérően nem mint eladó, vagy vevő lépett fel és így az általa közvetített, s végül is megkötött ügylet jogi, anyagi következeményei (nyereség, veszteség) sem őt illették. Az üzlet nyereségétől függetlenül az alkusznak megjár az alkuszi díjazás, amely az áru értékétől függően 0,2—1,0 százalék között mozgott. Az alkuszi rendszer elterjedésének meg volt a gazdasági rugója, ezért terménykereökedőink eredménytelenül hadakoztak ellene. A terményt eladni szándékozó földművesnek nem állt módjában napokat áldozni a legelőnyösebben fizető kereskedő felkutatására, ugyanígy a feldolgozó üzemek tulajdonosad és a külkeresked"k sem vesztegethették idejüket a gazdák fekeresésével, ezért aztán szükségük volt a közvetítő alkuszokra. Emellett az eladók és vevők piacismerete is meglehetősen gyér volt, végül feltételezhető az is, hogy az alkuszok megbízói esetenként titokban akarták tartani eladási, illetve felvásárló tevékenységüket. A csődökről — csődület, concurs — szóló 1840. évi XXII. törvénycikk megjelenése óta eltelt 40 év alatt változtak a gazdasági viszonyok és így a csődeljárás felülvizsgálata is időszerűvé vált. Az 1881-ben alkotott XVII. törvénycikkből érdemes kiemelni a 'követelések osztályba sorolására és a kényszer egyezség bevezetésére vonatkozó szakaszokat. Az 1840. évi jogszabály a kereskedősegódek és más alkalmazottak munkabér-járandóságát a II. osztályú követeléseik között szerepelteti, s ugyanide sorolja a gyámsági követeléseket is. Az 1881. évi (szabályozás ezeket a követeléseket előrébb sorolja, vagyis az I. osztályba teszi. A hozomány, hitbér és jegyajándék értékösszegei az eddigi osztálybasorolástól eltérően kikerülnek a III. osztályból és ún. „sor alatt" az I. osztályú követelések után (szerepelnek. Minden egyéb követelés a II. osztályba kerül és meghatározott sorrendben elégítik ki. Űj fogalom a kény szeregyezség. Az 1840. évi csődtörvény még úgy rendelkezik, hogy a, per a hitelezők beleegyezésével, vagy a csődtömeg felosztása által, és csak hivatalból szüntethető meg 1881. évtől a kényszeregyezség kerül előtérbe, bár ennek is van néhány kritikus feltétele. A kényszeregyezség ugyanis nem alkalmazható olyan esetekben,, amikor valakinél helytelen könyvvitelt állapítanak meg, továbbá, ha a vagyonbukott egyszer imár\ csőd alatt állt, vagy pedig hitelezőivel egyszer már kényszeregyezséget kötött. A követelések kiegyenlítésére az adósságnak legalább 40 százalékát! kell felajánlani és! a kényszeregyezség létrejöttét a hitelezők kétharmadának kell kezdeményeznie. A hetvenes években alkotott ipari és kereskedelmi törvények a maguk nemében korszerűeknek;' ítélhetők meg. Megadták a fejlődés jogi kereteit és felszabadították a kötöttségek jórészét. Ugyanakkor! észre kell venni, hogy a fejlődés lehetőségei még így is korlátozottak. A rendkívül alacsony színvonalon tengődő mezőgazdasági termelés; és a gépi nagyipar 'hiánya mellett a feudális viszonyok visszahúzó ereje is gátolja a teljes körű kibontakozást. Az elavult intézményeik és a legújabb törvények között ellentmondást kell^ felfedeznünk. Szembetűnő a még mindig fennálló regále-jog, amely „mint minden más monopólium, akadályozza a termelést és a fogyasztást... Azon kívánalom tehát, 306