Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267
Akármilyen nagy távolságból is kellett az árut beszerezni, a kereskedő viszonylag szoros határidőt kapott a teljesítésre. Többnyire 8—10 hét állt rendelkezésre a gyáros felkereséséhez, a megállapodás elkészítéséhez és az áru leszállításához. A késedelem érzékenyen érinthette a vállalkozót, mivel a határidő lejárta után minden hétre a vételár 10%-át is levonhatta a megbízó. Az esetben pedig, ha a megrendelt áru nem az előírt minőségben érkezett, a vállalkozó nemcsak az ún. óvalompénzt vesztette el, hanem köteles volt „saját kárára és költségére" a szerződésben foglalt minőségű áru beszerzését újból megkísérelni. A közületnek azonban jogában állt más kereskedőt megbízni a szállítás teljesítésével, természetesen a korábbi szerződésszegő kereskedő terhére. E szigorú előírások nem voltak hatástalanok, így csak a legritkább esetben került sor kötbérek érvényesítésére. 92 A nagyfogyasztók részére végzett árueladások volumene nem lebecsülendő. Egy-egy tétel posztó, flanel, vászon 300—600 méternyi anyagot, a tűzifa 150 ölet, a petróleum 20 q-t, a gyertya 70 q-t is elért, amely tételek különkülön 2500—3000 forinttal értek fel. Busás jövedelmet biztosított a rabok élelmezése is. Ebben az üzletben a legnagyobbak vetélkedtek egymással. A XIX. század második felében Leicht és Pirnitzer felváltva nyerte el több évtizeden át az évi négyezer forintot meghaladó élelmezés jogát, jólehet 6—8 kereskedő is pályázott rá. A szekszárdi rabokon kívül a völgységi, tamási, paksi, gyönki, dombóvári és simontornyai fogházak foglyainak élelmezéséről volt szó, ami nemcsak a nyers élelmiszerek beszerzéséből állt, hanem azokat a vállalkozónak saját edényzetében, fizetett szakácsokkal kellett elkészíttetni és kiosztani a rabok között. Az élelmezési költség 10%-át óvadékként befizették a vármegye pénztáránál és azt a bérleti idő lejárta után kapták vissza. A szerződés hiányos teljesítése, mint pl. az ételkalkulációtól való eltérés, az óvadék elvesztésével járt. 93 Gondot okozott ezenkívül a nyers élelmiszerek gyakori árváltozása. Az 1860-as években 8—9 krajcárt fizetett a vármegye egy-egy rab napi élelmezése után. Az évközi áremelkedések veszélyét a vállalkozónak kellett viselnie. A megyei hatóságok költségvetését az abszolutizmus idején a Helytartótanács vizsgálta felül. Az első lazítás 1865 áprilisában következett be, ugyanis ettől kezdve egyes irodaszerek, a tűzifa, gyertya, olaj és a cselédruhák beszerzésére vonatkozó zárt ajánlati tárgyalások és nyilvános licitálások anyagát nem kell jóváhagyás végett a Helytartótanácshoz felterjeszteni; a rabok élelmezésének költségvetése azonban továbbra is felsőbb hozzájárulást igényel. 9 " Eddig a zárt „ajánlati tárgyalások" keretében adott megbízások bonyolítását ismertettem, ám széles körben érvényesült a „nyílt tárgyalás" az „árlejtés" gyakorlata is. A jelentősebb kereskedők mindig résztvettek ezeken az eseményszámba menő akciókon. Néhányan nem is kapcsolódtak a licitálásba, hanem csendes szemlélőként figyelték, hogy melyik társuk képes lemenni a legalacsonyabb árra. A jelenlévők itt képet kaptak versenytársaik anyagi helyzetéről és nem utolsó sorban következtetni is tudtak a gyáraknál kicsikarható beszerzési árak nagyságára. A papír és irodaszereket Dona Döme pesti kereskedő szállította legolcsóbban. Nevét 1850—1914 között szinte minden évben megtaláljuk a megye közigazgatási irataiban. A megyén kívüli szállítók sorában jelentősek az osztrák textilgyárosok és nagykereskedők, a Losonci Posztógyár, továbbá a pesti Horowitz vaskereskedő. A megyebeli kereskedők közül a bonyhádi Krausz Lipót, a tolnai Schön és Deutsch, a paksi Stern és Engel, nem utolsó sorban a szekszárdi vállalkozók, élükön Berger, Kron, Leicht és Pirnitzer szerepel297
