Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167
kás bére 0,40—0,80 frt-ig. Követelték továbbá, hogy Gschwandtner Albert bányamérnököt távolítsák el az üzemtől, mivel kijelentette, „hogy a bányamunkás 14—15 frt-ból is megélhet, hogy a bányamunkások vagy megszöknek, vagy megtanulnak félkoszttal élni." Az üzemvezetőség a követeléseket nem fogadta el. A sztrájk folytatódott, de eredményt elérni nem sikerült. Február 26-án a bányászok közül már 15-én munkára jelentkeztek. Az üzem vezetősége igyekezett is ezt rögtön kihasználni. A Kőszénbánya és Téglagyár Rt. igazgatójának kérelmére a hatóságok hirdetményt tettek közzé, mely szerint a munkásság március l-ig nem kezdi meg a munkát „magukat elbocsájtottaknak tekinthetik". A hirdetmény hatására 6 bányászból álló küldöttség felkereste az üzem igazgatóját, aki azonban minden engedményt megtagadott. Március 1-én és 2-án a munkások egy része felvette a munkát. A sztrájk március 5-én ért véget anélkül, hogy a munkások követelését teljesítették volna. 226 A sztrájk bukásában, az azt vezetők harci tapasztalatlanságán túlmenően kétségtelenül szerepe volt annak is, hogy a vállalatnak jelentős mennyiségű készletei voltak raktáron, mellyel a termelésben való kiesést pótolni tudta. Munkáskezek biztosítása sem jelenthetett gondot számára, mivel NyugatEurópából az 1890—94-es válság következtében a szakmunkások beszerzése különösebb akadályokba nem ütközött. Ugyanakkor az egész korszakon végighúzódó agrárválság eredményeképpen a paraszti rétegekből kikerülő betanított munkások alkalmazásának lehetősége is fennállott. Világosan látta ezt Kaufmann is, aki a bányakapitányságnak küldött jelentésében így fogalmaz: „A sztrájk kedvezőtlen és arra nem alkalmas időszakban kezdődött és annak okozói és vezetői ezen a téren még nem gyakorolt egyéneknek mutatkoztak." 2 ' A munkásság és vezetői azonban tanultak a sztrájk kudarcából. 1898 júliusában Mázán és Szászváron újabb sztrájkmozgalomra került sor. Főbb követeléseik: a földalatt dolgozók számára 8 órás munkaidő biztosítása és minimális szakmánybérként 1 frt fizetése. A sztrájk július 23-án vette kezdetét Mázán. Kitörése komoly riadalmat okozott mind a bányahatóságok, mind pedig a politikai hatóságok körében. Július 25-én a kereskedelemügyi miniszter sürgős intézkedés foganatosítását kéri, mivel „úgy Tolna, mint a vele szomszédos Baranya vármegyében a munkások között... az utóbbi időben bizonyos ingerült hangulat észlelhető a mázai kőszénbányászok sztrájkja jóakaratú beavatkozás nélkül könnyen nagyobb arányokat is ölthetne ez esetben annál is inkább, mert a két vármegye bányamunkásai között szoros érintkezési kapcsolat van." Javasolja továbbá egy „szakközösségnek a helyszínre való kiküldését, mely közvetítene a munkások és a vállalat között." 228 A sztrájk a szászvári bányászok csatasorba állásával kiszélesedett. 1898. július 31-én már 360 bányamunkás sztrájkolt. Elszántságukról a Munkás 1898. július 31-i száma így ír: „Mert a kizsákmányolás oly nagy a nevezett társaságoknál, hogy a munkások inkább az útszélen levő vizesárokban éhenpusztulnak, semhogy a föld alatt ezer életveszély közt éhbérért dolgozzanak s a föld gyomrában éhen vesszenek. Ilyen kijelentésekhez a munkásság részéről hozzá vagyunk szokva, mert a kizsákmányolás Magyarországon szabadalmazva van." 22fl A sztrájkmozgalmat azonban erőszakkal letörték. A bérfizetés vonatkozásában valamelyes eredményt elértek ugyan, azonban legfontosabb követelésüket, a 8 órás. munkaidő bevezetését nem sikerült a munkásságnak kivívnia. Pedig a sztrájk arra alkalmas időpontban tört ki. A 90-es években élesedő osztályharc ugyan203
