Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167
bányában a szellőztetőberendezések hiánya miatt a Gusztáv táró hajtásakor 1874. március 27-én, délután 2 órakor légrobbanás következett be. Ennek 16 bányász esett áldozatául. Közülük 3 meghalt, súlyos sebesült 2, könnyebben sérült 8, és sértetlen maradt 3 bányász. 116 A budai bányakapitányságnak csak „erélyes fellépéssel" sikerült elérnie, hogy a váraljai igazgatóság 1875-ben 2 db szelelőgőzgépet (Ventilátor-Dampfmaschine) beépített. 117 Az államhatalom a munkásság helyzetét közömbösen nézte. Munkavédelmi törvények nem voltak. Egyedül az 1872-es ipartörvény foglalkozott a munkásság helyzetével, de ez is csak azt mondta ki, hogy a vállalkozó a munkással napi 16 óránál többet nem dolgoztathat. Ezért a munkásság hazánkban már korán megkezdte harcát a munkanap megrövidítéséért, helyzete jobbátételéért. A szászvári, nagymányoki és váraljai szénbányákban a tárgyalt időszakban ilyen megmozdulásokról nincsen tudomásunk. A viszonylag alacsony munkáslétszámon túlmenően feltehetőleg azért sem, mivel a bányavidéken dolgozók többsége paraszti származású, akik a bányamunkát nem hivatásuknak, hanem pusztán szükségmegoldásnak tekintették. Még élt bennük a remény, hogy az idők változásával hátat fordíthatnak a bányászatnak, és ismét a mezőgazdaságban boldoguljanak. A fentiek ellenére azonban a szászvári munkások esetében következtethetünk bizonyos fokú ellenállásra, mivel az igazgatóság a munkások képviselőit is bevonatta a társpénztári alapok kezelésébe. A szászvári üzemnél a társpénztári önkormányzat tagjait a munkások saját körükből választották. 118 A társpénztár vezetőjét azonban az üzemvezető jelölte ki. A munkásságnak a társpénztári alapok kezelésébe való bevonását az ország más részein csak szívós harcok árán érte el a munkásság. Bányaművelés 1880—1900 között, az imperializmusra való átmenet időszakában 1880 után Magyarország ipara kilábalt a válságból, az azt követő pangásból, és fejldőésnek indult. Az imperializmusra való átmenet időszakában e fejlődést azonban továbbra is gátolta a feudális maradványok megléte, valamint az ország függő helyzetének változatlansága. A szénbányászatban továbbra is érvényben maradt a feudális jellegű bányatörvény, mellyel a magyar és osztrák burzsiázia egyaránt elégedetlen volt. A bányatörvény megváltoztatására irányuló törekvés azonban ismételten hajótörést szenvedett, mivel a megváltoztatására irányuló javaslatot 1890-ben harmadízben is leszavazták. 119 Hazánk függő helyzete is hátráltatta a szénbányászat fejlődését, illetve annak nemzeti kiszélesítését. A nagymértékben beáramló külföldi tőke érdekeltségébe vonta a hazai még szabadon lévő széntelepeket, a pedig már meglévő külföldi tőkeérdekeltségek is egyre több kisebb szénbányát vontak hatáskörükbe. A tőkének ez a koncentrációja és centralizációja már az 1873-as gazdasági válságot követő pangás időszakában kezdetét vette. Az ipar koncentrációjával, centralizációjával párhuzamosan kezdetét veszi és fokozódik a banktőke koncentrációja, centralizációja is. A tőkés hitelrendszer, mely a szabadversenyes kapitalizmus idején az üzemek termelését, fejlődését hiteleivel segítette, most maga is vállalatokat alapít, s a kisebb tőkék egyesítésével a tőkecentralizációt szolgáló szervezetté válik. 120 A szászvári üzemet birtokló Kőszénbánya és Téglagyár Rt. is igyekezett az Északi-Mecsekben újabb szénterületeket szerezni. 1894-ben biztosí188