Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87
A teljes összeírás 15 dunántúli helységből 522 családfő nevét tartalmazza. A helységek: Vázsony (7 családfő), Székesfehérvár (30), Győr (17), Siklós (33), Pest (9), Pápa (13), Mohács (41), Veszprém (5), Hídvég (3), Földvár (77), Simontomya (44), Paks (69), Dorog (35), Szekszárd (121), Tolna (18). Azaz 6 Tolna megyei helységből összesen 364 családfő. Ez az áttelepültek összes számának 69,73%-a. Ebből látszólag azt a következtetést vonhatnók le, hogy a dunántúli katonáskodó elemek zöme Tolna megye területén élt. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy más helységekben is éltek katonáskodók, s ezekből a helységekből az összeírás nem tartalmaz neveket. Ugyancsak tekintetbe kell venni azt is, hogy az összeírásban szereplő néhány helységből (pl. Győr, Pápa Pest) a katonáskodóknak csak egy része, esetleg töredéke menekült el. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Tolna megyei végházak katonáskodói szinte teljes számban átvitték családjukat a biztonságosabb vidékekre. Ezeket a meggondolásokat szem előtt tartva a 69,73%-os arányt nem fogadhatjuk el, de az bizonyos, hogy Tolna megyében az átlagosnál nagyobb számú katonáskodó személy élt. A 364 összeírt családfőn kívül néhányan még visszamaradtak, sebesültek voltak (ezeket említi is az összeírás záradéka), tehát aligha tévedünk, ha 400—450 főben állapítjuk meg a katonáskodók számát. Ez véleményünk szerint a megyei lakosságnak kb. 8—10%-át tette ki, ami azt jelenti, hogy jelentős társadalmi rétegről volt szó. Az összeírás megadja az áttelepültek összlétszámát (családtagok számát, a család tulajdonában lévő lovak és ökrök számát.) Eszerint 1630 személy, 633 ló és 713 ökör ellátásáról kellett a befogadó megyéknek gondoskodni. (Ehhez még kb. 50 jelen nem lévő személyt kell hozzászámolni, az összeírok megjegyzése szerint.) Talán nem tévedünk, ha 2000 főre tesszük a három vármegyében összesen menedéket talált dunántúli katonákat, illetve családtagjaik összesített számát. Ebből 1210 1/2 személyre rúg a Tolna megyeiek családtagjainak száma (74,38%). Az összeírásból persze nem derül ki, hogy mit hagytak az elhagyott lakóhelyen: szőlőjük, földjük, házuk volt-e és mennyi? Az áttelepülés, illetve menekülés talán 1706 nyarán zajlott le, amikor .a fejedelem utasítására a dunántúli főrendek családját is biztonságosabb területre költöztették át. 195 Dunántúlon, és így Tolna megyében is, a katonáskodó réteg problémája közel sem jelentkezett olyan élességgel, mint az ország északkeleti és tiszántúli részein. Ennek magyarázata véleményünk szerint a következő okokra vezethető vissza. 1.) A Dunántúlnak ebben a déli harmadában a végbeliek mindössze két évtizede telepedtek meg, a török kiűzése után, s küzdelmük a kiváltságok biztosításáért nélkülözi az évszázados történelmi hagyományoknak tápláló és előrelendítő erejét. A kuruc felkelés kezdetekor csak Földvár rác és magyar katonái rendelkeztek bizonyos kiváltságokkal, amit 1690-ben kaptak a császártól. 196 1704-ben az ottani lovas- és gyalogsereg maga választotta hadnagyát, s csak megerősítését kérte a fejedelemtől. 107 2.) Ez az országrész még nem hasonult a régi királyi területek feudális viszonyaihoz, hiszen itt csak most volt kialakulóban a feudális kizsákmányolásnak, a második jobbágyságnak másutt már évszázadok óta kikristályosodott rendje. Majd a XVIII. század első •évtizedeiben játszódik le az a folyamat, amely az újonnan felszabadult országrészek társadalmát is betagolja a feudális kizsákmányolás kegyetlen szerkezetébe. Mikor a dunántúli katonáskodók rádöbbentek a veszélyre, a harc már <el is dőlt. A dunántúli katonáskodók tehát közel sem dörömböltek oly erővel 127