Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87

vetélte is azt. A kirótt mennyiséget mindig soknak találták, s talán Tolna megyére is vonatkozik Bercsényinek az az 1705. december 2-án kelt rendelete, amelyben szemrehányást tesz az egyik dunántúli megyének, hogy a kirótt zsoldosoknak a harmadát sem állította ki, a helyi személyes felkelést is igen vontatottan hajtja végre.

185 Tény az, hogy a kuruc államnak egyre növekvő és jelentős társadalmi-politikai problémákat okozó gondja lett az adóterhek behajtása. Ezt kikerülendő, itt Dunántúlon is elsősorban a közvetlenül állami ellenőrzés alatt álló jövedelemforrásokat igyekeztek felhasználni. Ezek között Dunántúlon a legjelentősebbet a fiskális birtokok képezték, ezek összeírására, rendbevételére december végén ad utasítást Bercsényi.

186 Maga Bottyán természetesen elsődlegesen katonai jellegű intézkedéseket foganatosított Tolna megyében is. Mindenekelőtt Simontornyára erős őrséget helyezett: Csajághi Ferenc alatt a szekszárdi hajdúságot; Űjpalánkánál, Siófokon és Hídvégen is sáncokat hányatott, s azokat is állandó őrséggel látta el. Az átkelés teljes biztosítása céljából Bottyánvára felső sáncát Hellepronttal megszállatta.

187 December végén pedig Bercsényi, tartva a német Erdélyből való visszatérésétől, elrendelte Földvár megerősítését is, lőszerrel való ellátását, ágyúk odavitelét Egerből és Szolnokból. Csajághi Jánost is oda akarta rendelni, sőt a nála lévő 400 hajdúját már Földvárra is küldte.

188 Hogy a dél felől állandósult rác veszélyt kikapcsolja, Bercsényi az év végén ismét felszólította a rácokat a meghódolásra, illetve csatlakozásra.

189 Bottyán 1705 novemberi hadjárata Tolna megye kuruckori történetében jelentős változást hozott: megtisztította a megye területét a császári csapatoktól, az erősségeket a megye katonai jelentőségének megfelelően megerősítette, s ezzel az ország felső részei felé biztosította a Dunántúl megtartása szempontjából nélkülözhetetlen állandó, nyugodt összeköttetést. Ha teljes nyugalom nem is köszöntött a megye lakosságára — portyázó rác és labanc csapatok elég gyakran jelentek meg dél felől, ellenséges sajkák jöttek-mentek a Dunán — mégis az elkövetkező 3 év viszonylag békés volt, s a kuruc hatalom csúcspontját jelentette. Forrásaink valamivel bővebben hoznak adatokat a megye mindennapi életére, társadalmi, gazdasági helyzetére, a labancok és kurucok közt őrlődő megyei szervezet problémáira és sorsára. Tekintsük most át ezeket. Tolna megye társadalma a Rákóczi szabadságharc idején; a katonáskodó réteg; gazdasági, pénzügyi és hadellátási problémák. A míegyei szervezet működése. Hadsereg és parasztság. Tolna megye másfél évszázadig egyfolytában a török—magyar végvári vonal mögött feküdt. A birtokos nemesség a török megtelepedésekor elmenekült, egy darabig fenntartotta tulajdonjogát birtokaira, eleinte ezt érvényesítette is, megkövetelte jobbágyaitól a szolgáltatásokat, az idő azonban, a távolsággal együtt, kérlelhetetlenül elsorvasztotta, majd el is tépte ezeket a szálakat. Amikor a győztes császári seregek visszafoglalták a megyét, alig néhány család tudta hiteltérdemlően, és a Neoacquistica Commissio által is elfogadott módon igazolni tulajdonjogát. A birtokok nagyrészére a kamara tette rá a kezét, néhány nagybirtok körvonalai is kezdtek kibontakozni; az ezeket igazgató — többnyire birtoktalan nemes — tisztviselők száma sem volt nagy. A feudális társadalom szerkezetének egyik sajátossága Tolna megyében a nemesség csekély száma (nagybirtokos nem is lakott a megye területén). 116