Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)
Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85
A 8. századot Perczel Sándor őrnagykapitány vezette, aki később a 2. zászlóalj parancsnoka is lett és mint ilyennek Kramolin Emil főhadnagy volt a segédtisztje. Alhadnagyok: Déry István és Stocker Antal, orvos hadnagy Schulter Móric, őrmester Walter József és Krausz Vilmos, zászlótartó Bicsérdi István, tizedesek Glegner János, Heherling Jakab, Gayer András, Gerstner Mihály, Kaszteiger Ferenc, Lohr Péter, Klieber Gáspár, Profantner Antal, Pülöp István, Reihn Imre, Ugróczy István és Walter Ádám, dobos Poszárt József volt. A zászlóaljban tehát 21 tiszt, 1 zászlótartó, 43 altiszt és 692 közlegény, összesen 757 fő teljesített szolgálatot. 3 * A rossz időjárás, silány ruházat és fáradalmak következtében többen elhagyták táborhelyüket, sokan megbetegedtek, ezért apadt a zászlóalj létszáma. A 2. zászlóaljhoz a 2., 3., 5. és 7. század tartozott, de ennek a zászlóaljnak sem létszámáról, sem elhelyezéséről bővebb adataink nincsenek, mivel a legénység nagy részét a Baranya megyei önkéntesek közé osztották be, így a zsoldot a baranyai alispán utalványozta a részükre. Bár ezt a szétosztást Tolna megye állandó bizottmánya erősen kifogásolta, különösen akkor, amikor kézhez kapta Fonyó Benedek, tolnamegyei számvevő panaszos levelét. Fonyó ugyanis mindjárt a hadbaindulás utáni második napon meglátogatta Pécsett a megyei önkéntesek közé beállt fiát. A „Magyar Király" című fogadóban szállt meg, amely előtt gyülekeztek reggelente korán a gyakorlatra kivonuló nemzetőrök. Olyan gyülekezetben, mint ez a sereg — jelentette Fonyó a levelében — leverő volt ránézve látni a fiát, mert szennyes, füstös ingben-gatyában, mezétláb több százra menő felkelő sorakozott szállásának az ablaka előtt. Amikor a tolnaiak megtudták az ottlétét, fiával együtt sokan mentek hozzá, így Németh János, megyei tiszti ügyvéd, Paczolay Antal ügyvéd, Orosz Lajos volt megyei esküdt és még sokan mások. Panaszolták, hogy igen nehezükre esett azon kérésüknek a megtagadása, hogy tolnai önkéntesekből külön századot alakítsanak. Tolna megyéből csak ott ugyanis 280 egyén volt együtt, több, mint a nagyobb Baranyából és Somogyból oda vezényelt nemzetőr. Ennek ellenére mégsem engedték együtt egy században szolgálni, hanem szétosztották őket a Pécsett tanyázó más megyebeli önkéntesek között. Fájdalmasan panaszolta Németh János, aki akkor ideiglenesen már káplári rangot viselt, hogy a tetűtől nem tudnak szabadulni. Aznap is, vagyis amikor Fonyó Benedek Pécsett volt, a gyakorlatnál a sorban mellette álló, gatyás és mezétlábas legények ingén tetüket látott, a frontvonalból kilépett és a tisztnek megmutatta a tetves legényeket, akiket a tiszt azonnal haza is küldött. Se ruhájuk, se fegyverük nincsen — mondogatták Fonyónak — ami igen elkedvetlenítő olyan műveltebb egyénekre, mint általában a tolnaiak, akik között nagyon kevés gatyás és mezétlábas egyén akadt, és akik „a reájuk legfontosabb ellátás édes reménye mellett a haza veszedelmét szívükre véve, önfeláldozással és nem a napi 8 krajcár zsoldért állottak össze". Fonyó számvevő ezért írásban nyomatékosan kérte a megyei állandó bizottmányt, hogy a helyzeten változtatni igyekezzék. A bizottmány a panasziratot azonnal továbbította az Országos Hadi Tanácshoz, ahonnan az a meglepő gyors, határozott és energikus válasz érkezett a megyéhez, hogy „kivételt nem lehet tenni és éppen a mívelt, jól felruházott és gazdag egyéneknek, a hazáért és szabadságért vívott harcban ott kell állniok a szegény, mezétlábas honfitársaik mellett." A katonaságnál egyébként is mindenki egyenlő és annak is kell lennie. A megyei bizottmány tehát ne az ilyen esetekkel foglalkozzék, mert nem ez a hivatása — fejeződött be a 7 Tanulmányok Tolna megye történetéből. 97
