Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

A céhrendszer hanyatlása, a tőkés ipar és kereskedelem első jelentkezése. Az 1848. évi márciusi események után az iparügy rendezése is napirendre került. Miután egyik napról a másikra teljes és kimerítő megoldás nem születhetett, ezért átmenetileg az érvényben lévő céhszabályokat módosították. Klauzál miniszter 1848. június 9-én keltezett és vármegyénk vezetőihez is megküldött rendelete mindenekelőtt a fennálló céhszabályok idejét múlt, merev paragrafusait szüntette meg, és igyekezett a kor követelményeihez igazítani.

65 E korszerűsítések a maguk korában forradalminak hatottak, vitatkoztak „merészségük" felett, de több mint száz év távlatából már tudjuk, hogy ezek az újítások nem sokat lendítettek a céheken, és továbbra is a fejlődés kerékkötői maradtak. Klauzál ezentúl iparos tanulónak nevezi az inast, megszünteti rendeleti úton a tanulók felszabadulásával korábban együtt járó ceremóniákat és a kötelező lakomákat. Egyszerűsíti a mesterjelöltek „remek" készítésének bonyolítását. A jelöltek nem kötelesek különleges formájú terméket — Schaustück — előállítani, hanem a forgalomban lévők közül választhattak, s erre az időre nem kell műhelybérleti díjat, anyagköltséget és a felügyelő bizottságot fizetniük. A felsorolt változások jelentőségét felülmúlja a rendelet 10. §-a, amely kimondja, hogy a céhből ki lehet lépni, s az új munkahelyet szabadon lehet választani. A segédeket ezentúl mestereik kötelesek munkaeszközökkel, szerszámokkal ellátni, és azok árát nem szabad a segédek béréből levonni. A céhszabályokat módosító miniszteri rendelet következetlenségét érzékelteti a 76. és 81. paragrafus, amelyek egyrészt megengedik az un. „saját kézre dolgozó" segédnek, hogy önállóan vegyen fel megrendelést és szabadon eladhassa áruját, de rögtön meg is köti kezét azzal, hogy „önállóságában", kontári mivoltában nem tarthat segédet. Saját készítményeit elviheti a megrendelő lakására, de nyílt árusítási üzletet nem tarthat fenn. Megjelenhet termékeivel az országos vásárokon és hetipiacokon, de csak a céhmesterek sorában helyezheti el sátrát vagy bódéját, és aláveti magát a céhtagokra vonatkozó vásári szabályoknak és az adózásnak. Az első szekszárdi takarékpénztár megnyitása 1846-ban az üzleti élet élénkülését eredményezi. A megnyitástól számított négy hónap alatt közel 110 ezer forint hitelt bonyolított le ez a pénzintézet.

66 Fokozza tevékenységét a Védegylet, s az idegen szövetáruk beözönlésének ellensúlyozására Szekszárdon posztóüzem létesült. Ennek kezdeményezője, és végül a posztóüzem kivitelezője gróf Aichelburg, a vármegye tulajdonát képező un. „Dolog házban" 14 370 forint értékű szövődéi berendezést invesztált és több mint húszezer forintos forgótőkét helyezett el benne. Az üzem „posztógyár" gyanánt szerepelt az iparstatisztikában. A termelés méretei alapján joggal sorolhatjuk az akkori gyárakhoz, hiszen évente kb. 160 mázsa gyapjút dolgozott fel és ebből közel nyolcezer méter posztó került ki. A negyvenes évek 4—5 forintos posztó árain számolva ez az árumennyiség 36 ezer váltóforint értéket képviselt. A szekszárdi posztógyár ennek ellenére sem tekinthető egyébnek, mint egy nagy manufaktúrának, mivel benne a szövőszéket még nem váltja fel a gőzgépi meghajtású szövőgép. A munkaerejük felett szabadon rendelkező munkások helyett elítélt rabok dolgoznak a posztóüzemben. Aichelburg jelentést küld Klauzál miniszternek, s így jellemzi üzemét: „Minthogy feladatom vala mennél nagyobb számban a rabb kézi munkáját alkalmaznom, ezen szem80