Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

A céhrendszer hanyatlása, a tőkés ipar és kereskedelem első jelentkezése. Az 1848. évi márciusi események után az iparügy rendezése is napi­rendre került. Miután egyik napról a másikra teljes és kimerítő megoldás nem születhetett, ezért átmenetileg az érvényben lévő céhszabályokat módosították. Klauzál miniszter 1848. június 9-én keltezett és vármegyénk vezetőihez is meg­küldött rendelete mindenekelőtt a fennálló céhszabályok idejét múlt, merev paragrafusait szüntette meg, és igyekezett a kor követelményeihez igazítani. 65 E korszerűsítések a maguk korában forradalminak hatottak, vitatkoz­tak „merészségük" felett, de több mint száz év távlatából már tudjuk, hogy ezek az újítások nem sokat lendítettek a céheken, és továbbra is a fejlődés kerékkötői maradtak. Klauzál ezentúl iparos tanulónak nevezi az inast, meg­szünteti rendeleti úton a tanulók felszabadulásával korábban együtt járó cere­móniákat és a kötelező lakomákat. Egyszerűsíti a mesterjelöltek „remek" készí­tésének bonyolítását. A jelöltek nem kötelesek különleges formájú terméket — Schaustück — előállítani, hanem a forgalomban lévők közül választhattak, s erre az időre nem kell műhelybérleti díjat, anyagköltséget és a felügyelő bizottságot fizetniük. A felsorolt változások jelentőségét felülmúlja a rendelet 10. §-a, amely kimondja, hogy a céhből ki lehet lépni, s az új munkahelyet szabadon lehet választani. A segédeket ezentúl mestereik kötelesek munkaeszközökkel, szerszá­mokkal ellátni, és azok árát nem szabad a segédek béréből levonni. A céhszabályokat módosító miniszteri rendelet következetlenségét érzékelteti a 76. és 81. paragrafus, amelyek egyrészt megengedik az un. „saját kézre dolgozó" segédnek, hogy önállóan vegyen fel megrendelést és szabadon eladhassa áruját, de rögtön meg is köti kezét azzal, hogy „önállóságában", kon­tári mivoltában nem tarthat segédet. Saját készítményeit elviheti a megrendelő lakására, de nyílt árusítási üzletet nem tarthat fenn. Megjelenhet termékeivel az országos vásárokon és hetipiacokon, de csak a céhmesterek sorában helyez­heti el sátrát vagy bódéját, és aláveti magát a céhtagokra vonatkozó vásári szabályoknak és az adózásnak. Az első szekszárdi takarékpénztár megnyitása 1846-ban az üzleti élet élénkülését eredményezi. A megnyitástól számított négy hónap alatt közel 110 ezer forint hitelt bonyolított le ez a pénzintézet. 66 Fokozza tevékenységét a Védegylet, s az idegen szövetáruk beözönlé­sének ellensúlyozására Szekszárdon posztóüzem létesült. Ennek kezdeménye­zője, és végül a posztóüzem kivitelezője gróf Aichelburg, a vármegye tulajdo­nát képező un. „Dolog házban" 14 370 forint értékű szövődéi berendezést invesztált és több mint húszezer forintos forgótőkét helyezett el benne. Az üzem „posztógyár" gyanánt szerepelt az iparstatisztikában. A ter­melés méretei alapján joggal sorolhatjuk az akkori gyárakhoz, hiszen évente kb. 160 mázsa gyapjút dolgozott fel és ebből közel nyolcezer méter posztó került ki. A negyvenes évek 4—5 forintos posztó árain számolva ez az áru­mennyiség 36 ezer váltóforint értéket képviselt. A szekszárdi posztógyár ennek ellenére sem tekinthető egyébnek, mint egy nagy manufaktúrának, mivel benne a szövőszéket még nem váltja fel a gőzgépi meghajtású szövőgép. A munkaerejük felett szabadon rendelkező munkások helyett elítélt rabok dolgoznak a posztóüzemben. Aichelburg jelen­tést küld Klauzál miniszternek, s így jellemzi üzemét: „Minthogy feladatom vala mennél nagyobb számban a rabb kézi munkáját alkalmaznom, ezen szem­80

Next

/
Oldalképek
Tartalom