Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Fehér István: Politikai küzdelmek Tolna megyében az első világháború végén • 191

ba való áttelepítéséről intézkedik a potsdami egyezmény irányelvei alapján. Az említett rendelet 2. § (3) bekezdése szerint nem kell áttelepíteni azokat, akik hiteltérdemlően igazolják, hogy a magyarsághoz való nemzethű magatartásukért üldöztetést szenvedtek.

227 A nem volksbundista németek nemzethűségi szempontból való megvizsgálása céljából 1946. folyamán a magyar- és vegyeslakta járásokban a belügyminiszter rendeletére járási bizottságok jöttek létre. E bizottságok elnökét a belügyminiszter nevezte ki. Egy tagot és egy póttagot a helybeli demokratikus érzelmű magyar lakosság köréből küldött ki a Nemzeti Bizottság, a másik tagot és póttagot a helybeli demokratikus érzelmű német lakosság köréből olyan országos vagy helyi mozgalom küldött ki, amely a hitlerizmus, Volksbund, fasizmus, nyilaspárt térhódítása ellen eredményesen harcolt. A kormány és a belügyminiszter rendeletei differenciáltan és pontosan elemezték, a hazai németek második világháború alatti magatartását és ennek alapján hoztak döntést a kitelepítésekről vagy a kitelepítés alóli felmentésről. A rendeletek szerint a fentemlített járási bizottság megállapíthatja, hogy egyes németajkú személyek a hitlerista terror ellenére is nemzethűségüknek és demokratikus érzelmüknek bizonyságát adták.

228 De másképpen kell eljárni azokkal szemben is, akik a hitlerista szervezetnek tagjai nem voltak ugyan, de nemzethű és demokratikus érzelmükről nem tettek tanúbizonyságot.

229 Tehát a rendeletek kiemelik a német fasizmussal szembeni aktív ellenállást. A nemzeti kormány előbb idézett rendeletének 2. § (2) bekezdése csak azokat mentesíti a kitelepítés alól, akik cselekvő tagjai voltak valamely demokratikus pártnak, vagy legalább 1943. óta tagjai voltak a Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó valamely szakszervezetnek, valamint azoknak, akik igazolják a magyarsághoz és a demokratikus gondolkodáshoz való hűségüket. Tehát elvileg azonos elbírálás alá esnek azok, akik valamely demokratikus pártnak vagy a szakszervezetnek, valamint a hűségmozgalomnak tagjai voltak. Kétségtelen, hogy a demokratikus pártok, a szakszervezet és a hűségmozgalom második világháború alatti tevékenysége között lényeges elvi és politikai különbségek voltak, azonban a kor alapvető kérdésében, a fasiszta és antifasiszta erők. nagy csatájában azonos volt az álláspont, s ezt helyesen értékeli a magyar nemzeti kormány fenti rendelete. Az egyes községek demokratikus népakarata is elismerte a hűségmozgalmat. Mucsi község elöljárósága és demokratikus erői a hűségmozgalom helyi csoportjának vezetőjével együtt állapították meg a kitelepítésre kerülő németek névsorát. „A községben 38-an voltak tagjai a mozgalomnak, akik igazolvánnyal voltak ellátva, magyar érzelmüknek, a magyar hazához váló ragaszkodásuknak mindenkor lelkesedéssel és ha kellett szenvedések árán is tanújelét adták, A hazához és á demokráciához mindig hűek voltak."

330 A hűségmozgalomnak a felszabadulás után is fennálltak szervezetei. 1945—1946. folyamán összejöveteleket tartottak, amelyeknek központi ügye a németek kitelepítése volt. 1945. májusában, júniusában Bonyhádon, 1946. február 28-án Mórágyon tartottak nyilvános ülést a hűségmozgalom helyi szervezetei.

231 Pedig 1945-ben a földreform idején Dél-Dunántúlon még csak erősödött a már említett németellenes hangulat, mert a volt volksbundisták a legravaszabb, legfondorlatosabb és esetenként a legdurvább módszerekkel akadályozták a földosztást. Hogy ebben a németellenes közhangulatban tovább tevékenykedhetett a Hűséggel a Hazához mozgalom, azt mutatja, hogy a demokratikus közvélemény elismerte a mozgalom érdemeit. A hűségmozgalmat 1945 után felismerték a volt volksbundisták is, s igyekeztek kihasználni azt bűnösségük leplezésére. A Kis Űjság az alábbiakban számol be a bonyhádi helyzetről: 233