Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Fehér István: Politikai küzdelmek Tolna megyében az első világháború végén • 191

3. A reakciós erőknek az utolsó percig jól kiépített pártjai, propagandaorgánumai voltak, amelyek a háború utolsó hónapjaira bár sokat veszítettek tömegbázisukból, de még mindig erősen hatottak és mételyeztek. 4. A magyar állambiztonsági szervek mellett 1944. március 19-e után megjelent a Gestapo is, amely tevékenységével, a sorozatos letartóztatásokkal és elhurcolásokkal a tömeg fékentartásánaSki fontos eszközévé vált mind a magyar, mind a német és egyéb nemzetiségű lakosság között. 5. A legforradalmibb és leghazafiasabb csoportokat alaposan megtizedelték a sorozatos letartóztatásokkal, s ezen akciókat is felhasználták a nép- és nemzetellenes fasiszta tömegnevelés érdekében. Az illegális Kommunista Párt tagjai különböző legális vagy féllegális szervezetekben tevékenykedtek: üzemi kultúrcsoportokban, sportegyesületekben, eszperantó körökben, azonban a terror következtében tevékenységük szűk keretek között mozgott. A haladás erőit összefogni hivatott Magyar Front helyi szervezetének vezetőségét 1944 őszén a Gestapo letartóztatta, még mielőtt hozzálátott volna a szervező munkához. Ezek voltak tehát annak az okai, hogy a fokozódó tömegelégedetlenség még a háború utolsó napjaiban sem ért el az aktív kezdeményezés színvonalára, — kivéve a fegyveres partizánmozgalmat és néhány egyéb akciót — hanem csak az aktív védekezés lépcsőfokáig jutottéi. A haladás erőinek kibontakozását a fenti tényezők bizonyos időre elzárták, megnehezítették, de meggátolni nem tudták. Hiszen a haladás erői nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi méretekben is szembenálltak a reakcióval a fasiszta blokk és az antifasiszta koalíció formájában. Amikor elérte hazánkat a nemzetközi haladás fegyveres ereje, a Vörös Hadsereg, megnyílt a lehetősége annak, hogy a magyar haladó erők valóban kibontakozzanak s megvívják harcukat a fasizmus és a háború ellen, majd később a társadalmi átalakulásért. A Vörös Hadsereg elévülhetetlen érdeme, hogy a fasiszta uralom fegyveres erejének felszámolásával, a fasiszta államgépezet szétzúzásával együtt lehetőséget nyitott a haladó erőknek ahhoz, hogy a társadalmi átalakulásért folyó harcot nem egyenlőtlen feltételek között vívják meg. Hazánkban — benne Dél-Dunántúlon — sem dőlt el a harc a haladó és a reakciós erők között a felszabadulásig olyan mértékben, mint azokban az országokban, ahol az antifasiszta harc vezetője, a Kommunista Párt nagyobb tömegeket tudott mozgósítani a németek elleni fegyveres harcokban, s ennek következtében a Kommunista Pártok nagyobb tömegbefolyással rendelkeztek, mint nálunk. A későbbi demokratikus átalakulás folyamán új feltételek között bontakozott ki a harc a haladás és a reakció erői között. Hazánkban a felszabadulásig érlelődtek a népi demokratikus forradalom előfeltételei, azonban az említett jelenségek és tények megnehezítették ezt az érlelődő folyamatot. A forradalom előfeltételei csak a Vörös Hadsereg felszabadító, fegyveres harcai után érlelődtek be Dél-Dunántúlon is. Helyesen állapítja meg Nemes Dezső, hogy „...a demokratikus erők legnagyobb részt csak a felszabadító Vörös Hadsereg bevonulása után, a felszabadított területeken tudtak valóban országos szervező erővé válni. De ezek az erők éppen a német megszállók és nyilas banditák rémuralma elleni küzdelem legnehezebb hónapjaiban gyorsan növekedtek".

11 Hazánkban a második világháború utolsó hónapjaiban a reakció külső fő erőit éppen úgy a fasiszta német hadsereg képezte, mint ahogyan a haladás külső fő erőit a Vörös Hadsereg. Ezeknek egymás elleni drámai harcában hazánk csak egy kis jelenet volt, s Dél-Dunántúl rövid ideig tartó kép. 200