Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Puskás Attila: A forradalom érése Tolna megyében az első világháború alatt • 139

Pontosan egy év múlva, 1915. őszén már ez a kérdés is másképp jelentkezik: „azon jelenséget voltam kénytelen észlelni, hogy a földművelő és munkásosztály a háborúval kapcsolatban nemcsak, hogy nem veszi ki részét, különösen a jótékonysági akciókból, hanem mindenkit saját anyagi előnyére kizsákmányolni törekszik. Nincs az a jótékonysági akció, melyben résztvenne, hadban álló embertársain segíteni nem akar, állatait, terményeit, dacára a magas áraknak, az állam részére átadni nem akarja és dacára a legszigorúbb bírságoknak, terményeit a megállapított legmagasabb áron felül értékesíti.'

m A dombóvári szolgabíró most ismertetett jelentése azért érdemel figyelmet, mert Dombóvár már akkor jelentős vasúti csomópont és vegyes foglalkozású lakossága jobban rászorul a falu terményeire, mint más, inkább mezőgazdasági vidék lakossága. Budapesttel és Péccsel jó vasúti összeköttetése volt, tehát a nagyvárosok spekulánsai és megszorultjai egyformán segíthettek a feketepiac kialakításában. A tamási főszolgabíró, aki mindig egyhangú mechanikus jelentéseket szokott küldeni, szintén utalt erre.

61 Ezekből a jelentésekből ismét azt láthatjuk, hogy alapvetően tévesek a jelenség mögött levő ok megítélésében. Hivatkozni fogunk később a felmentésekkel kapcsolatban is arra, hogy a kormány a nagyobb gazdaságok érdekeit feltétlenül megóvta. A házi szükségletet alig megtermelő kisparaszt itthonmaradt felesége nyilván nem juthatott az alispán által hangoztatott kedvező ellenszolgáltatáshoz, mert beadandó feleslege nem volt. A dombóvári szolgabíró jelentése a gazdag paraszt minden inség idején tanúsított kizsákmányoló magatartására utal. Addig míg falun ez a helyzet, a városi lakosságnál nyomor és nélkülözés jelei mutatkoznak. Ebben az időben jelenti először a szekszárdi rendőrkapitány: „közrendészet ágában említésre méltónak tartom, hogy a mezőrendőri kihágások száma, valamint a fiatalkorúak bűnesetei aránytalanul szaporodnak."^ A mezei lopás rendszerint az éhezés, a nyomor jele és a fiatalkorúak által elkövetett lopások és a csavargás háború idején ínségjelenség. A gazdasági helyzet kedvezőtlen termés miatt nem kielégítő. Az 1914. évi termés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mégis az alispán úgy vélte, a megye saját szükségletét fedezni tudja.

63 A következő évi mezőgazdasági munkák szervezését illetően már borúlátóbban nyilatkozik: „...a mai általános drágaság kétségtelenül nehéz viszonyai között, amidőn a hadsereg élelmiszerszükségletei egyre fokozódnak és vámkülföldről élelmiszerkészleteink pótlását nem eszközölhetjük, csak úgy nézhetünk bizalommal és megnyugvással a jövő fejleményei felé, ha mindent elkövetünk arra nézve, hogy az anyaföld bőséges termést adhasson."

61 A törvényhatósági bizottsági ülésen, melyre ez a jelentés készült, a főispán már többet mond. Bejelenti, hogy a terményeket összeírják, a feleslegeket elrekvirálják, de az elrekvirált terményekért a kormány méltányos térítést fog fizetni. Azt is bejelenti, hogy rendelet jelenik meg a pazarlás ellen, ebben meghatározzák a különböző lisztfélék keverésének kötelező arányát.

65 A nyári közgyűlésen az alispáni jelentés a hatósági lisztellátással kapcsolatban elismeri, hogy ennek végrehajtása „az érdekelt közönség osztatlan tetszésével teljes mértékben nem találkozott." A gyengeminőségű búzát és rozsot a könnyen romló tengeriliszttel keverték ugyanis, a keverék használatát a közönség nem ismerte. Fedett vasúti kocsi hiányában a lisztet nyitott vagonokban szállították, az esőzés következtében az megromlott.

66 Az ezévi nyári munkák már magukon viselték az emberhiány nyomait. A termés az aratási és betakarítási munkák elhúzódása miatt várakozáson aluli volt. Az alispán elismeri, hogy az egész gazdasági élet a katonai igénybevételek miatt 150