Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)

Dr. Romsics Ignác: Magyarország a két világháború között

ség esetén be is rekeszthette, és fel is oszlathatta a parlamentet. Ez utóbbi esetben azonban haladéktalanul új választásokat kellett kiírnia. A kormányzó tehát királyi vagy diktátori hatalmat egyáltalán nem gyakorolhatott. Horthy 1920-ban kialakított jogköre az 1930-as években több lépésben bővült. Az 1933. évi XXIII. te. biztosította számára az országgyűlés huzamosabb időre szóló elnapolásának a lehetőségét. Az 1937. évi XIX. tc. pedig megszüntette az országgyűlésnek azt a jogát, hogy alkotmánysértés vagy törvényszegés esetén a kormányzót felelősségre vonhassa. Ugyanez a törvény intézkedett a kormányzó „relatív vétójogának" kiterjesztéséről a törvényhozással szemben. A törvényjavaslatokat eszerint már nem egyszer, hanem kétszer küldhette vissza, s kihirdetésüket nem 60 napig, hanem 6-6 hónapig halaszthatta. Lehetőséget kapott utódjának ajánlására is. A kormányzói jogkör ilyen mértékű - az „erős" köztársasági elnök, illetve az alkotmányos király jogállásához hasonlítható kiterjesztése mögött sokan egyfajta kormányzói diktatúra megalapozásának a szándékát sejtették. Valójában azonban nem erről volt szó, hanem a kül- és belpolitikai okok miatt előállt szélsőjobboldali veszéllyel szembeni alkotmányos ellensúly keresésének egyik formájáról. Ez a félelem nem volt megalapozatlan. A náci Németország támogatását élvező és az 1938-ban minden kerületben titkossá tett választójog előnyeit kihasználó nyilas szélsőjobboldal ugyanis 1939-ben 1935-höz képest csaknem megnégyszerezte mandátumainak a számát. A fasiszta, illetve náci típusú pártok képviselőinek a száma ekkor 49-et tett ki, s ezzel megközelítették a 20 %-os reprezentációt. A konzervatív kormányzó jogkörének a megerősítésével - csakúgy mint a felsőházéval - tehát erre a szélsőjobboldali veszélyre válaszolt az uralkodó elit. Ugyanakkor igaz, hogy a kormányzói hatalom megerősítése néhányakban dinasztiaalapítási reményeket, illetve törekvéseket is ébresztett. Ezek elsősorban a kormányzóság néhány munkatársát jellemezték. Ezek a meg-megújuló törekvések azonban a konzervatív uralkodó körök ellenállása miatt rendre meghiúsultak. Pontosabban csak annyiban bizonyultak eredményesnek, hogy 1942. február 19-én az országgyűlés két háza kormányzó-helyettessé választotta Horthy idősebb fiát, Istvánt. Ennek a jelentőségét viszont