Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)
Dr. Gaál Zsuzsa: A dzsentri születése Magyarországon
egyidejűleg egymás mellett, egyik sem helyettesíthette a másikat. Nevezték kistársadalmi autonómiának, népi önkormány-zásnak. A polgár eszméje, a lojalitás az autonóm civil közös-ségekben született meg és nevelkedett naggyá. Erősödni kezdett a civil kurázsi, a társadalom védekező mechanizmusa, amely egy idő múlva kezdeményezővé vált és offenzívába kezdett, hálózattá alakul. Persze nem lehetett a civil társadalom mindenhatóságát remélni, mert annak is szüksége volt az állam szabta olyan határokra, amelyek adott esetben az ő civil érdekeinek védelmét jelentették. Óvatosan kell bánnunk ezekkel a megfogalmazásokkal. Megtéveszthet, hogy a mai tapasztalataink segítségével könnyebben véljük meghatározónak a korábbi történéseket. Hiszen - és nem csak Magyarországon - már volt példa néhány diktatúrára és azok nyomán történt kiegyezésre. A civil társadalom az autonóm ember lehetséges válasza a hatalom kihívásaira az állam és a magánszféra közötti területeken. Kellett hozzá önkorlátozó hatalom és kellett hozzá a másik oldalról az önállóság csorbításának elfogadása. Azaz kellett hozzá egy kiegyezés, és az arra építhető, fejlődést hozó, néhány békés évtized. Felhasznált irodalom: • Mocsáry Lajos: A magyar társas életről; 1836. • Lukács Móricz: Néhány eszme az egyesülési jog körül; • Kerum Novarum - XIII. Leo pápa szociális és társadalom újító szózata; Bp. 1941. • Pór Edit egyleti címtára III. kötet. • Kaczián János: Egyletek címtára a kezdetektől 1950-ig; Tolna Megyei Levéltár kutatási segédlete, 1992. • Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban; Hivatalos Statisztikai Közlemények, Bp. 1880.