Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Frankné dr. Kovács Szilvia megnyitója

Frankné dr. Kovács Szilvia MEGNYÍTÓ Professzor Úr! Igazgató Úr! Tisztelt Előadók! Hölgyeim és Uraim! Önkormányzatunk örömmel fogadta a megyei levéltárnak azt a kezdeményezését, hogy a Megyehét Tolnában c. rendezvénysoro­zat részeként egy nap a történelem-tudományé legyen. Ennek már hagyománya van, - az évenkénti Levéltári Nap mindig rangos szakmai esemény. Jó érzéssel tölt el, hogy a történelem-tudomány és a helytörténetírás művelői mellett mind nagyobb számban látni ezeken a konferenciákon fiatalokat. Gondolom ebben nagy szere­pe van tanáraiknak, akiknek ezt külön köszönöm. Kedves Fiatal és Idősebb Hallgatóság! A Tolna Megyei Önkormányzat nevében tisztelettel köszöntöm Önöket, a konferencia minden résztvevőjét. Hasznos tanácskozást kívánok. A cím - Régiónk a dualizmus korában - azt jelzi, hogy megyénk és az egész dél-dunántúli régió fél évszázadának olyan áttekintéséről lesz szó, amelynek tapasztalatai beépülhetnek Tolna megye eddig megismert történetébe. Ugyanakkor kitűnik belőle az a törekvés is, hogy a nagyobb területi egység, a régió egészére vonatkozó kutatási eredményekkel is megismerkedjünk. Megismerve a ko­rábbi évek témaválasztását, látható a múltbéli események egymás­hoz kötődése. Az idei esztendő - különösen egy ilyen körben találkozók számára - a Rákóczi szabadságharc kezdetének 300. évfordulóját is jelenti, de emlékéve annak is, hogy 200 éve született Deák Ferenc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom