Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)
Dr. Szögi László: A magyar levéltárügy évszázadai
első emléke az 1232-es kehhidai oklevél, amelybwe a nemesi vármegye működéséről bizonyos írásos dokumentumok megmaradnak. Önöknek nyilván nem kell részletesen említeni ezt, hiszen mert nagyon sok kedves kollega ül itt ebben a teremben, de azért nem biztos, hogy a magyar társadalom azt tudja, hogy már a XIII. századról szervezetszerű, ha úgy tetszik belső önkormányzati, működés van a nemesi vármegyékben, ahol már a gonosztevők lajstromozását elvégzik, és nyilvánosságra hozzák, ahol bizonyos nemesi gyűléseket, congregátió generálisokat tartanak, és az itt hozott határozatokat már törvénybe foglalják. Tessék elképzelni, hogy mennyi dokumentum maradt volna meg, ha nincs a XVI-XVIII. századi pusztulás Magyarországon. Mielőtt azonban erre a korszakra térnénk, azt kell, mondjam, hogy a középkori magyar állam kifejlődésének virágkora a XIVXV. század, Anjou kortól a Jagellók uralkodásáig, ami egyben a magyar történeti levéltári dokumentumok tömegesedésének az időszaka. Ez azt jelenti, hogy a korábban általam csak periférikusán említett királyi levéltár, tehát a központi, a királyi udvar mellett létrejövő országos levéltár (Archívum Regni) egyre nagyobb jelentőséget kap. Mindaz, amiről itt beszélni tudnék természetesen nehezen dokumentálható, éppen a pusztulások következtében mégis több adatunk van róla, hogy a XIII - XVI. század között egyre szervesebben kiépülő, intézményszerű levéltárügy jött létre Magyarországon. Ha a kezdőpontra gondolok, akkor az Aranybullát kellene önöknek megemlítenem. Mindannyian tudjuk, hogy az Aranybulla maga megírja azt, hogy hét helyen szükséges ezt az országos jelentőségű dokumentumot megőrizni. Felsorolja a királyt, a nádort, a pápát, a kalocsai és esztergomi érseket, sőt ugye a templomos lovagokat, a johannitákat, mint nagyon fontos és közhitelű intézményeket, ahol meg kell őrizni. De most nem is a hely a fontos számunkra, hanem az a tény, hogy a törvényhozó, hiszen ez tulajdonképpen egy törvény, szükségesnek tartja megjegyezni, hogy e dokumentumokat több helyen a hosszú-távú megőrzés és az utókorra hagyományozás érdekében el kell valahol biztonságban helyezni.
