Cserna Anna - Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről (Szekszárd, 1986)
8 mezőváros és 54 falu jelentése
- 58 5• A lakosok a szántás *s vetésen és tanult mesterségek üzé- són kívül szükségeiket pótolják, és bószerzik a náluk divatba lévő minden nemű termesztmónyekkel való kereskedés, • szőlő mivelós, dohány termesztés és fuvarozás által. 6.18. Ad 6-m és 18-BI Bonyhád számlál öszvesen Tekéntetes földes- uraságok és a városi közönség épületjeivel 511 házokat. Három keresztény felekezetek részérül, az az a rcatholicusuk, kik l8o3» evangelicusok, kik 1209 és reformátusok, a kik 387. lelkekbül állának három templomokat, és végre 1324 lélekbül álló * sidó közönség részéről egy 'sinagógát. Ezeken kivül még lakja Bonyhádot ló lélekbül álló czigány csoport. Arrul pedig hogy melyik felekezet fogy, a vagy nevelkedik, meghatározott igazságot mondani nem lehet. 7. Bonyhád két Tekintetes Nemzetség birtoka alatt virágzik, kiknek jobbágyai urbariális robot alatt vágynak. 8. járnak az oskolába télen által közönségesen 500 gyermekek, és pedig a catholicusoknál 250, az evangelicusoknál 200, a reformátusoknál 50. Ezen tanulóknak száma békövetkezvón a dolog ideje, annyira megkevesebbedik, hogy nyáron által a catholicusoknál 156, az evangelicusoknál 30 és a reformátusoknál 4 vagy öt jár tsak oskolába. 9« V gyón 4 országos vásárja, melyek martoius, május, julius és September hónapokban, a többi krörül belül tartatni szokott, országos vásárokhoz alkalmaztatva tartatnak, és minden héten kétzex1 heti vájárja, melyekben minden nemű megki- vántató terinesztmónyek, kerti plánták, gyümöltsök, sertvések, de még öl fa is árultatik. 10. Semmit. 11. Bonyhádi határban nevezetesen a Kliegl Vórségnek szép erdeje vagyon, de vadja nintsen, V gynak ellenben Bonyhádnak szőlő n hegyei, melyeknek mind veres, mind fehér termése tsak a közönséges italra szolgál.