Cserna Anna: 175 éves vármegyeházánk (Szekszárd, 2011)

A szerzetesi életről, általában az apátság hétköznapjairól konkrét dokumentumok nincsenek. A rend szigorú regulája szerint a szerzetesek az imák és a munka között megosztva töltötték el napjaikat. Istentiszteleteket tartottak; a keresztény közösség lelki gondozásával foglalkoztak; ápolták a betegeket; gondoskodtak az öregekről; oktatták a gyermekeket; megosztották földművelési ismereteiket a helyiekkel. Az apátság középkori tekintélyét a hiteleshelyi és oklevélkiadói működése is emelte. Magyarországon az ügyek intézése a 11-12. században a poroszlók segítségével a szóbeliségen alapult. Gazdasági és társadalmi okokból a 13. századtól az ügyek írásba foglalása kezdett kialakulni, az írástudás pedig az egyháziak előjoga volt hosszú időn keresztül. Az írásbeliség emlékei a királyi udvarban, vagy a kolostorokban íródtak. A kolostorok szerzetesi testületéi, a konventek, a káptalanok foglalkoztak a felek kérése alapján, vagy királyi megbízáson alapuló közhitelű okiratok írásba foglalásával. 1212-ből János esztergomi érsek oklevele az első hiteles okirat a szekszárdi apátsági konvent- ről, viszont az első szekszárdi kiadású közhitelű okirat 1279-ből való. A konvent hiteleshelyi és oklevélkiadói tevékenységet tehát egyaránt gyakorolta. Területi hatásköre Tolnán kívül Fejér, Somogy, Baranya, Bács és Bodrog vármegyékre is vonatkozott. Az apátság alapítását követő négy évszázadot, a szekszárdi konvent hiteleshelyi működését közel 500 oklevél tanúsítja. A kiadott közhitelességű oklevelek magánjogi ügyekben keletkezett bevallások, ügyvédvalló levelek, birtokjogi oklevelek, tiltakozó levelek, egyezség levelek, vagy királyi, bírósági megbízásból született