Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1714-1717 (Szekszárd, 2004)

1717. évi jegyzőkönyvek regesztái

számadásokat, és készítsék el a szokásos jelentést. 457. Felolvasták és közzétették a császári felség levelét a salétrom és puskapor előállítása ügyében, miszerint senki ne merészelje se a salétromot, se az elkészített, saját birtokán lévő puskaport elvinni, vagy az uralkodó ezzel megbízott embere és megfelelő fizetség nélkül eladni. Akik pedig ezt a rendelkezést nem tartják be, azokat jószágvesztéssel büntetik. A nemesi közgyűlés ebben az ügyben úgy határozott, hogy a megye alázatosan alkalmazkodni és engedelmeskedni fog az uralkodó akaratának. 458. Felolvasták és közzétették Tyrheimb tábornagy (Supremus Generalis Commissarius) levelét, amelyben értesítik a megyét, hogy a budai hadi pénztárból (Cassa Bellica) 550 forint 10,5 krajcárt kap nyugta ellenében. Erre úgy határoznak, hogy Miklesics János György menjen el a nyugtával a hadpénztár felügyelőjéhez, az 550 forint 10,5 krajcárt hozza el, és számolja le a perceptor kezébe. írásban köszönetét kell nyilvánítani Tyrheimbnek, mivel a túlzott költségek ügyében méltóztatott rendelkezést hozni. Igen nagy alázattal meg kell kérni, hogy ezek kiegyenlítése tárgyában kegyeskedjen a főhadbiztosnak (iSupremus Bellicus Commissarius) megengedni, hogy a kiadásaink fennmaradó részét adónkból vonják le, és a már elkövetett kihágásokat egyenlítsék ki. Valamint írni kell Tyrheimbnek a marhaszállítás tárgyában is. 459. Felolvasták és közzétették Palliaty főhadbiztos utalványozó levelét {Litterae Assignatoriae), amelyben elküldték a megyének a teljesítendő porció mennyiségét, ami havi 2267 forintot tesz ki, de ebből levonják a Tolna megyében elszállásolt két század élelmezését. A Livingstein ezred századának ellátására 299 porciót és 18 lovas porciót számolnak, ami készpénzben 874 forintot jelent /ha ebből 2 forintjával elvégzik a levonást, akkor 1526 forintot tesz ki/. A Fabry ezred egy százada 148 porciót és 7 lovas porciót kap, ami készpénzben 435 forint, azaz összesen 753 forint lenne. Ambth tiszt (officier) 36 lovas porciója készpénzben 45 forint, a fuvaros (conductor), Hamberger 30 forintot kap havonta. 460. Felolvasták Regal tábornagy (Supremus Generalis) levelét, amelyet a vármegyének a hidak felépítése ügyében küldött. Ebben az ügyben úgy határoztak, hogy az alispánt küldik 166 166 167 167 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom