Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

hazának, melynek élete gyökeréhez nyúlnak külömben a' rendezetlen fejlemé­nyek, mint elkerülhetlen szükségüeket javallani tisztünkben lenni láttak s ajkairól hangzott a varás-erejü szó "tökéletes alkotmányos Szabadság". Megva­gy on ezáltal kezdve a nagy időszak, melyben megszűnvén a hazában az eddigi pártoknak szintúgy igényei, mint eránya, ezek egy, az alkotmány 's törvényesség korlátaihoz hűn ragaszkodó hazafiak roppant egységbe olvadtak át. Jaj, hogy tisztem kötelessége akadályoztat, alkotmányunk ezen békés átalakulását azon megyei gyülekezetének körében innepelhetni, mely fejének lenni á f[olyó] h[ó] 25-i történt 1 s tudomásomra jutott szívreható esemény után még énkább büszkeségem és Szerencsém. Nem kétlem Tolna Nemessége jogait 's eddig kirekesztő szabadalmait nem elvesztetteknek, hanem csak hontársaival megosztottaknak fogja tekénteni, 's a' nagy czél parancsolta némi birtokbeli változásoknak pótlását is nem csak á törvény által biztosított kármentességben, de főleg az alkotmányos szabadság­nak e hazában biztosittóbb alapokra felkeltett s boldogíttó megelégedett igénő általjános kiterjesztésében találandja. - Nem kételkedem szintúgy, miszerint a' jogokkal ujj onnan felruházott nép magát, nem mondom a' Szabadságra érdemes­sé tenni, -"mert az erkölcsiségnél egyébb érdem a Szabadságra nem kell"- ha­nem méltányló hála érzettel fogadván az ujj alkotmány ajándékát, azt nem csak hogy semmi visszaélés által dísztelenittém nem, sőtt kedvezményeit ipar és Szorgalom által ön gyarapodásának sikertellyes eszközévé tenni 's így á törvény hozás atyáskodó kivánatát, saját 's a' haza javára tellyesíttení fogja. Kevés idö előtt lehető vala még a' teendők lényegfeletti vélemény ánnyéklat irányja, nem á nemzetnek az ujj alkotmány általi boldogul­hatása, nem a változtatás honfiúi szándéka, de ennek veszélyei járható siettetése éránti aggodalmak, - azonban túl tevé magát a' világ eseményeinek rohama az aggodalmak szerény korlátain, s lemúlt ezekkel a kétségek ideje. - Ha valaha bizonnyal ezen átalakulási perczben, melyben a' világ-politica tengerének szél­vész rázta hullámai között merült fel ujjra született alkotmányunk, erős kézre, erös kormányra van szüksége a' külömben, nemzetiségéig mindenét koczkáztató magyarnak. Bár mily külömböző lettek légyen eddig-elé a' politicai vélemények, bár mily merőn egymás ellen felrázkódhattak á pártok kedélyei, bár mily aggasztók sokak előtt á jövendő képei, nem tehetem fel még is 's nem akarom feltenni, hogy lehessen magyar ki ne minden tehetségét fordíttandaná e jelen idö Szakaszban az alkotmányos független, de egyszersmint felelős kormánynak támogatására, nem azon erő alkotása és szilárdittására, melly a honfiak közti testvéri szoros egység mellett csak maga képes a hazát az átalakulás kikerülhetlen veszedelmü szintjei közt végveszélytől megóvni, - csak azért, hogy szomorú jajlatait inkább, mint a nemzeti ügy boldog jövendőbeni reményeit igazolva lássa. Nem ismerném Tolnának lelkes fiait ha egy perczig kételkedhetnék, hogy ezen nézetek az övéikkel nem találkoznak, 's mellyeknek a Tisztelt közön­ség előtti kimondását e nagy és nehéz súlyú perczeiben magamtól azon bizoda­lommal fogva nem tagadhattam..meg, melynek viszonzása tevé hivatalos állásom egyik fő czélját, s törekvésem annyiszor élvezett legédesb jutalmát. A legszívesebb 's őszinte tisztelettel maradok a tisztelt Megyei Közönségnek kézköteles szolgája Ürményi József főispán

Next

/
Oldalképek
Tartalom