Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)
gyaIog-300 lovas és 4 ágyú. - Ezt a' Kormánynak Szegedre Heribán János futár által Gr[ófj Zichy Ur bele eggyezésével. Bejelentettük, kérvén a' kormánytól katonai segélyt, és pénzt, ne hogy Mohács felül azon tekéntetes ellenségi had által meglepessünk, és kiraboltassunk. - A' Mohácsról vissza érkezett futárunk áltai meg tudtuk, hogy Perczel István vezérli azon ellenséges hadat. Többeknek kívánságára, Zichy Őrnagy Ur hozzájárultával, addig is míg Heribán vissza térend ki az éjjel fog elmenni; A' Sárközből ki állítandó két vagy három száz Nemzet Örökkel fogjuk megyénk határait őriztetni Szektső felé,csatorzásba azomban semmi esetre sem ereszkedvén. A' megye pénztárába letéve volt ezüstöt és aranyat, ne hogy az ellenség kezébe kerüljön, a' futár Ur által szinte el küldöttük Szegedre. Fő Ispán Urnák hadai Szabadkán és Baján által érkeztek hozzánk. Ezen vonalon küldöttem én is szinte levelet Simon Képviselő Urnák kitől nyert levélben az van irva, hogy Szegeden közönségesen.az illetők ugy lettek értesülve; mi szerint az egész Tolnai Tiszti Kar le mondott. Bátsból hozzánk ma érkezett azon örvendetes hir. hogy Vetter és Kmetty tábornokok mult szombaton Jellasishot olly igen megverték, és egész erejétszét szórták, 30 ágyúit is elvevén; hogy maradék népivel, Tselbe futott.- Ezen hirnek valódiságát azomban hónap fogjuk tsak tudni. Egyébberánt Szokott tisztelettel maradtam Fő Ispán Urnák hivatalos szolgája Szexárdon 17ik júl.1849. Fürdős István m[ásod] alispán FORRÁS: TMÖL. XIII./19. Szt.cs.; Szt.I. fi. 1849.jul.17. (860-861.p.) 152. 1849. július 24. A BIZOTTMÁNYI ÜLÉS FOGLALKOZOTT A BÁTÁT FELÉGETŐ ELLENSÉGES TÁMADÁS UTÁNI TEENDŐKKEL Tolna v[ár] megyének [1] 849ik évi Julius 24én Szegzárdon tartott Bizottmányi ülése Jegyző könyvéből. Fördős István 2od Alispán úr a hozzá beküldött tiszti utasítások nyomán Mohátsrol felnyomult ellenséges tsapat által Bátán tett támadásról - melly közben e' város lángba is bonttatott - hivatalos jelentést tett - legsajnossabb rész véttel érti a' bizottmány, hogy e' város jobb érzésű lakosságának nagyértékű vagyona 250 egy néhány házzal együtt éppen hazafiusága miatt az ellenség üszkeinek martalékává lett - jóllehet pedig - rögtönös felsegéllésük eránt Alispányi uton intézkedés történt - mi által már is nagyobb menyiségben gyűltek össze az illetők első szükségeinek fedezésére szolgálandó adakozások - kötelességének érzi még is a' bizottmány ez intézkedést megujirtani Járásbeli fő és al sz[ol]gabiro urakat utasítván, hogy megye szerte minnél több adományokat szedjenek össze haladéktalanul; és küldjék be Szegzárdra - hol is ezen segedelmezési öszegeknek a' károsodottak közt - mellyet Mezőföldy Károly szbíro úr, a' helly szinén öszve írni és beadni fog, aránylagosan történendő felosztását Angyal István fő adószedő Kapocsy Jozef Levéltárnok, Fejős János helybeli