Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

1849. június 20. A MEGYEI VÁLASZTMÁNY A RENDŐRSÉG SZÁMÁNAK 300 FŐVEL TÖRTÉNŐ NÖVELÉSÉRŐL HOZOTT DÖNTÉST 1849k évi Junius hó 20án Tolna Megyében fekvő Szegzárd M[ező]városában a' Megyei rendőri szolgák szaporítása végett tellyes hatalommal felruházott Vá­lasztmány összejővén - elhatározta: hogy a' f]olyó]e[sztendő] Junius 12én tartott Bizottmány határozatánál fogva kiállítandó, és egy egész századra terjedő erő csak azon ideig fog a' Megye által fentartani, míg a' létező hazai viszonyok más erő nem létében szükségessé teendik - És mivel a' közrendeletnek illy erö nélkül siker egy átalyám fogva nem szereztethetik, a' mint erről az itt is elharapódzott rendetlenségek után a' Választmány szomorú győződést merített; ezen kiváltkép azok foganatosításához használandó.és a' fenforgó hazai körülményekhez képest a' Megye kebeléből táborba vont katonaságot pótolni fogó csapatot minél na­gyobb számban alakítani szükségesnek tartotta a' Választmány - azért az egész erőt 150. gyalogban, és melly a' Megyében eddig létezett, és öszvesen 37. egyénből állott- azon számba leendő befogásával. Az egész katonai lábra, és szint ollyan fegyelem alá veendő csapatot egy fő Tiszt kapitányi czimmel vezeti- kivüle egy hadnagy alkalmaztatik. Fog lenni még 4. őrmester, és minden 10. ember után egy tizedes. A' kapitánynak havi fizetése 50. plengő]florin]tokban. a' hadnagyoké 30. flonntojkban- a lovas őrmesteré 14. fjonnto]tokban -, a' gyalog őrmestere 12 f[orinto]kban- a' lovas tizedeseké 12 f[onnto]kban- a ! gyalog tizedeseké 8. f[onnto]tkban—a' lovas közlegényé 10. í]onntolkban- a 1 gyalogé 7 f|orinto]kban határoztatott meg. Á lovasságank szükséges termesztmények beszámítás iránt nyugtató mellett lesznek a' Megyebeli községek által kiszolgáltatandók, miről a' főtisztnek ha­vanként pontos számadást kell beadni a' Megyéhez. Ruházatjuk fog állani egy posztó öltönyből, egy alul megbőrözött posztó nadrágból, és pár uj, és 2. pár fejelés csizmából, egy pörge kalapból, és egy szűr dolmányból. A' lovasság kardal, egy 2. pisztolyai, vagy csákányai - a' gyalogság pedig egy szuronyos fegyverrel, patrontáskával, és egy borjúval- a' káplárok pedig ezen kívül kardal is el lesznek látva. Hogy ez megtörténhessék: járásbeli fő, és alszlolgajbiró urak hatályossan felszóllitandják a' népet: hogy a' birtokukban lévő szuronyos fegyverekefezek minémüsége szerint általuk megalapítandó árban, mellyet a' Megye azonnal kifizetend- át engedni hazafi kötelességüknek ösmérjék- de a' melly árnak 15. pftoknál többre emeltetni nem lehet. A' csapat felszerelése, valamint a' személyzetnek kiállítása is Fördős István 2od alispán Úrra, mint ezen Választmány Elnökére átruháztatott - és mivel a' dolog késleltetést nem szenved, jelenleg pedig a' Megyei tárban pénz nem létezik, elutasittatott: hogy a' felszereléshez ez alkalommal tett kiszámítás szerint kívántató 30,000.pftoknak költsön gyanánt az álladalom által leendő hová előbbi leküldését Elnöki uton eszközölje,- és a' csapatot - mellynek kapitányává Balogh

Next

/
Oldalképek
Tartalom