Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

1944. március 22. A PAKSI NÉMET SS KATONAI PARANCSNOK KIVÉGZÉSEKKEL FENYEGETŐZIK ÉS UTASÍTÁST AD A PAKSI ZSIDÓK MOZGÁSKORLÁTOZÁSARA Készült Pakson, 1944. március hó 22-én, amikor megjelenik a járási főszolgabíró hivatalban Mösslacher SS Obersturmführer és a kö­vetkező rendszabályoknak a zsidók tudomására való hozatalát kéri. Jelen vannak alulírottak. 1. Zsidó egyén este 6 órától reggel 7 óráig az utcán nem tartóz­kodhat, amennyiben az utcán tartózkodik, a helyben állomásozó német helyőrség igazoltatása után vele szemben a szükségesnek mutatkozó in­tézkedéseket fogja foganatosítani. 2. Minden zsidó üzlet feltűnő helyen, az üzlet bejárata és az üzlet kirakatában sárga színű zsidó csillaggal, melynek nagysága 10—10 cm legyen, megjelölendő és ezen kívül a csillag mellett legalább 5—8 cm-es betűkkel magyar és német nyelven írandók, hogy „Zsidó üzlet — Juden­geschaft". 3. A zsidó hitközség elnökei kötelesek haladéktalanul és pedig külön-külön a neológ és orthodox felekezetek szerint az összes zsidókat feltüntető kimutatást készíteni oly módon, hogy az egyes családok, illetve abba tartozó egyének a kimutatásban elkülöníttessenek. 4. Minden családfő du. 4 órakor köteles a hitközség elnökénél jelenteni, hogy a családjába és felügyelete, ill. felelőssége alá tartozó zsidó személyek valamennyien Pakson tartózkodnak, a családban válto­zás nem állott be. Amennyiben ezen kötelezettséget a zsidó családfő elmulasztja, ezért fejével felelős. 5. A zsidó hitközség elnökei kötelesek mindennap délután 5 óra­kor a kimutatást a fenn írt katonai parancsnok úrnál az ipartestület szék­házában bemutatni és jelenteni az esetleges változást. Abban az esetben, ha a tilalom ellenére bármely zsidó is Paks községből eltávoznék, és ezt a hitközségek elnökei bejelenteni elmulasztanák, ezért ők felelősek, és abban az esetben, ha a hitközség elnökei a jelentési kötelezettségüknek eleget nem tesznek, vagy megszöknek, 100 db zsidó kivégzését fogja a katonai parancsnokság elrendelni. 6. Zsidó Paks községből egyáltalán nem távozhatik el, mivel Paks községben kórház van, még betegség esetén sincs a tilalom alól kivétel­nek helye. Semmilyen közlekedési eszközt (vasút, hajó) zsidó nem használhat. 7. A jelenlévő főhadnagy úr szükségesnek tartja figyelmeztetni külön is hivatkozással a magyar kormányzat által kiadott rendelkezé­sekre a zsidó lakosságot, hogy a legmesszebbmenőkig tartózkodjék a feketepiac gyakorlásától, mert tettenkapás esetén a kormány rendelkezé­sein felül a német haderő is külön meg fogja torolni. Jegyzőkönyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom