Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

Számottevő változás következett be az-194-1-es rendelet nyomán. Két iskolában csak magyarul tanítottak, 10-ben volt külön magyar és külön német osztály, s 28 iskolában teljesen kiszorult a magyar, kizárólag német nyelven folyt a tanítás. A számok ilyen alakulásában szerepet játszott a Volksbund erőszakos fellépése is. A tanfelügyelő iratai között számos olyan jelentés található, amelyben a községi tanítók leírják az oktatás körüli atrocitásokat. A rendelkezés végrehajtása során a magyar gyermekek kerültek nehéz viszonyok közé, a német ajkú gyermekek túlnyomó többsége pedig ettől kezdve nem tanulhatott magyarul, akkor sem, ha erre részükről igény jelentkezett volna. A helyzetet némileg könnyítette, hogy azokban a községekben, ahol a magyarul tanulni kívánók száma elérte, vagy meghaladta a 10 főt, ott — olykor a tiltakozások ellenére is — meg kellett szervezni a magyar tagozatot. Nehezebb volt azonban a fiataloknak a helyzete ott, ahol a létszám nem érte el a 10 főt. Ebben az esetben három megoldás közül lehetett választani: — a szórvány magyar tanulók magánúton folytathatták elemi iskolai tanulmányaikat; — a lakóhelyhez legközelebb eső, magyar tagozattal rendelkező iskolába iratkozhattak be. Ez esetben a gyermekek naponta utazgathattak az iskola és a lakóhely között, vagy — állami költségre, havi 30-35 pengő ellenében — rokonoknál, vagy tanulókat befogadó családoknál helyezték el őket; — ha a fenti két elképzelés egyikét sem lehetett megvalósítani, akkor végső megoldásként a Dombóvárott létesítendő magyar internátusba kérhették felvételüket a tanulók. A meghirdetés szerint díjtalan ellátásban részesülhettek ott a gyermekek. Gyakran kritikus helyzetbe kerültek a szórvány magyar fiatalok. Például a grábóci tanítónő arról jelentett a tanfelügyelőnek, hogy ,,A gyermekek állandóan sírva jönnek, hogy a német gyermekek megverik, megdobálják őket, s bolond magyarnak hívják". A bonyhádvarasdi plébános pedig egyik jelentését így fejezte be: „Bujdosunk édes hazánkban magyarságunk miatt." 1944 nyarán újólag gondban voltak az ifjúság oktatásáért, neveléséért felelős megyei, járási és községi vezetők. Gondjuk az volt, hogy hol oktassanak, hol található olyan hely a községben vagy a városban, ahol az ifjú nemzedék tagjait leültethetik, ahol elhelyezhetnek egy-egy iskolai táblát, kifüggeszthetnek egy-egy szemléltető ábrát. A nehézségek oka: a háború, s ezen belül is Magyarország német megszállása, majd pedig a front átvonulása hazánkon. A helyzet tényleges felmérésére az alispán 1944. június közepén megtette az első intézkedéseket: jelentést kért a megyei tanfelügyelőtől a hadsereg által lefoglalt iskolákról, tantermekről. A tanfelügyelő pedig azt kérte az alispántól, hogy a fenti iskolákat legkésőbb augusztus 15-re ürítsék ki, s így — ha csökkentett mértékben is, esetleg váltakozó rendszerrel — kellő időben megkezdhetik az oktatást. Az alispán jelentést kért a főszolgabíráktól is. Semmi jót nem közöltek vele. Elsőként a szekszárdi polgármester jelentése futott be. „Jelentem, hogy a belvárosi rk. elemi iskola összes helyiségei az egészségügyi