Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

IX/20 1913. december 19. „PÁRTSZERVEZKEDÉS" CÍMMEL TUDÓSÍTÁST KÖZÖL AZ IGAZSÁG À TOLNA MEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48­AS PÁRT MEGYEI ÚJJÁALAKULÁSÁRÓL, A KISGAZDÁK ÉS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK SZERVEZKEDÉSÉRŐL A Károlyi-párt szervezkedése tárgyában népes értekezlet volt vasárnap délelőtt 9 órakor a vármegyeháza kistermében, dr. Mayer Gyula kormánybiztos főispán elnöklete alatt, melyen a helybeli és vi­déki politikusok közül félszáznál jóval többen vettek részt. , Az értekezlet egyhangú helyesléssel kimondotta a tolnavárme­gyei függetlenségi és 48-as párt megalakítását, és annak elnökévé dr. Zsigmond Ferenc szekszárdi ügyvéd, helyettes városi főjegyző választa­tott meg, aki, mint a szekszárdi függetlenségi és 48-as párt elnöke, ed­dig js tevékeny részt vett a párt politikai vezetésében és a függetlenségi eszmének hasznos szolgálatokat tett, amely érdemeket az országos párt­központ is elismer. Dr. Zsigmond Ferenc az elnöki széket elfoglalva megköszönte a kitüntető bizalmat és vázolva az országos pártküzdelmeket és azokban a szociáldemokrata párt kommunista színezetű irányzatát, azon meggyő­ződésének adott kifejezést, hogy a belátásos hazafiak nem fognak a ve­szedelmes kísérletek terére tévedni, hanem az összes polgári pártok és különösen a kisgazdák csatlakozni fognak a Károlyi Mihály vezetése alatt álló függetlenségi és 48-as párthoz, mert bizonyosra vehető, hogy a párt a legközelebbi napokban bekövetkező zászlóbontás alkalmával oly programot' fog adni, mely ki fogja elégíteni a kisgazdák összes jogos igényeit. Az értekezlet ezután társelnökké megválasztotta dr. Jakab Lajos dombóvári, és Rátkay László dunaföldvári ügyvédet, jegyzővé pedig Wendl István városi jogügyi tanácsost. Megválasztották a központi szer­vező, bizottság tagjait, számra nézve 45 tagot és tagfelvevő bizottságnak száma 14. Az értekezlet kimondotta a központi szervezkedés szükségessé­gét, úgy azt is, hogy a Károlyi-párt minden egyes községben külön meg­alakul és szervezkedik, bizalmi férfiakkal és a községi pártalakuláshoz és szervezéshez az országos központ segítségét és közreműködését fog­ják kérni. Az alakuló ülés a következő táviratot küldötte Budapestre, a füg­getlenségi és 48-as párt elnökségéhez: ,,A tolnavármegyei függetlenségi és 48-as párt újjáalakulása alkalmából hazafias lelkesedéssel és bizalommal üdvözli a központi párt­vezetőséget, kérve, hogy a nagy zászlóbontáskor különös súlyt helyezni szíveskedjék arra, hogy az országos programban a kisgazdapárt összes

Next

/
Oldalképek
Tartalom