Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
len ember két levelet hagyott hátra. Az egyikben elbúcsúzott családjától, és feleségét arra kérte, ne haragudjék reá végzetes tettéért, gyermekeit pedig arra intette, hogy mindig jók legyenek és engedelmeskedjenek édesanyjuknak. A másik levélben elmondta öngyilkosságának okát. Nyolc évig volt a telepen alkalmazva, mint gépápoló, és most november l-re felmondtak neki. Kétségbe esett, hogy mi lesz velük a télen. A különben beteges ember látva a nagy munkanélküliséget, elvesztette minden reménységét arra, hogy munkát szerezhet és efeletti elkeseresedésében eldobta magától az életet. FORRÁS: Tolnamegyei Üjság. 1930. október 29. (Nyomor elől a halálba) XII/15 1930. november 26. A DUNAFÖLDVÁRI HlD NÉHÁNY MŰSZAKI ADATÁT KÖZLI A TOLNAMEGYEI ÜJSÁG Bizonyára sok mindenkit érdekel, hogy milyen is ez az új Dunahíd. Éppen azért elmondjuk érdekes adatait. A hídpályát 493.20 m hoszszúságban négy nyílással íveli át a Duna medrét, és egy 82.50 m-es ívhíddal a Holtdunaágat. A jobbparti hídfő Dunaföldvárról indul ki, majd áthalad a szigeten, a Holtdunán, és a solti szőlődombok között vezet be a községbe, ahol csatlakozik a debreceni állami út végéhez. A hídszerkezet két hatalmas hídfőn és faragott kővel burkolt három vasbetonpilléren nyugszik. Ezeket a vasbetonpilléreket a Duna feneke alatt 13 méter mélységig alapozták le, mert ott találták meg a hordképes talajt. Az alapozási munkát a víz alatt caissonokkal, sűrített levegős sülylyesztős eljárással készítették. Hogy a víz a munkahelyet el ne lepje, légszivattyúkkal több atmoszféra nyomású levegőt szorítottak be a munkakamrákba, ahol a munkások kivájták az alapgödröket és a munkaaknák liftjein szállították fel a kitermelt anyagot. A hídoszlopok és hídfők építése természetesen a víz felett történt, mert az oszlopok és hídfők lassanlassan olyan arányban süllyedtek, amilyen arányban alattuk kivájták az alapgödröket. A híd vasszerkezete nagy szilárdságú szilícium acélból készült 5.5 méteres kocsipályával, félméteres kerékvetővel és a gyalogjárók részére a főtartókon kívül elhelyezett gyalogjárdákkal. A Holtdunán keresztül vezető híd ugyancsak acélból van és ugyanilyen a szerkezete is. A vasszerkezet, vagyis a híd alsó éle 7 méter és 30 centiméter magasságban van az eddig tapasztalt legmagasabb árvízszint felett, úgy, hogy a vízi járművek a szokásos módon a legnagyobb biztonsággal közlekedhetnek alatta. A hídszerkezet legnagyobb magassága 23 méter és 25 centiméter. Évekig tartott a hatalmas hídszerkezetnek az alépítményre való felszerelése. Az 1929. év folyamán kezdték meg a Magyar Királyi Állami Vas- és Gépgyár hadosztályának az emberei ezt a hatalmas munkát, amely csak ebben a hónapban végződött be. Szerelése tehát másfél évig tartott.