Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

Szinte meg sem érezte az elektromos szakma a válságot. Legfeljebb azt írhatjuk itt a válság rovására, hogy nem valósultak meg azok az elképzelések, amelyeket a falvak villamosításához, a villamosenergia szélesebb körű elterjedéséhez fűződtek. A simontornyai bőrgyár is viszonylag kedvező helyzetben volt. Ebben szerepet játszott az, hogy a kormány megnehezítette a külföldi bőrök behozatalát. (A gyár, amely 1930-ban ünnepelte alapításának 150. évfordulóját, ennek emlékezetére kultúrházat építtetett a községben). A Bonyhádi Zománcgyár termelése és munkáslétszáma ugyan kissé visszaesett a válság éveiben, de gazdaságilag nem rendült meg. Ehhez arra volt szükség, hogy termékváltást hajtson végre (meghonosodott a horganyzott áru, a lemeztábla- és a kályhacsőgyártás, stb). A külföldön létesített gyártelep pedig a piac szélesítését tette lehetővé. Katasztrofális volt viszont az építőipar helyzete. Megye iparában az egyik vezető ágazatot jelentette ez a szakma, az iparosok többsége kőműves vagy ács volt. Szerte az országban a válság éveiben csak minimális lehetőség nyílott ennek a szakmának a dolgozók foglalkoztatására, ezért külföldön (Balkán, Kis-Ázsia, majd Nyugat-Európa) kerestek munkát — kevés sikerrel. Emiatt többségük itthon mezőgazdasági munkával igyekezett keresethez jutni. Ez sem sikerült mindig. A fentiekből könynyű következtetni a téglaipar helyzetére is. A korabeli sajtó nem igen tett említést a textilipar megyei üzemeinek termeléséről, a munkáslétszámról. Az iparág nem szűkölködött nyersanyagban — jellemző, hogy a korabeli sajtó azt javasolta a termelőknek, hogy ne foglalkozzanak a lennel, mert ebből túltermelés lesz .. . —, a konkurencia is visszaszorult az államnak az iparvédő politikájának eredményeként. Arra sincsen adat, hogy a cipőipar számottevően visszaesett volna. A malomipar pozíciói romlottak a válság éveiben. Erre utal a malomtulajdonosok mozgalma is. A Tolnamegyei Molnárok Szövetsége 1932-ben Szekszárdon Fekete István malomtulajdonos elnökletével ülést tartott, amelyen szinte valamennyi malomtulajdonos jelen volt a megyéből. Az értekezleten éles hangon tiltakoztak a malomellenőri intézmény ellen, és annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy ennek fenntartása a molnárok teljes tönkremenéséhez vezet. Hogy helyzetükre felhívják a közvélemény és a hatóságok figyelmét, úgy határoztak, hogy október 1-től beszüntetik az őrlést, és elbocsátják az alkalmazottakat. A döntés egyhangú volt — de a végrehajtás nem. Nem állt le a bonyhádi — ez nem vett részt a határozathozatalban sem — és folytatta az őrlést a nagydorogi, a kajdacsi és a bikácsi malom is. Hangsúlyozták azonban e malmok tulajdonosai is, hogy továbbra sem értenek egyet az ellenőri rendszerrel, s elvárják a kormánytól, hogy sérelmeiket orvosolják. A malmok nehéz helyzetére utal az is, hogy az üzemek egy részénél nem tudtak osztalékot fizetni a részvényeseknek. A tejipar is, noha igen olcsón vásárolta fel a tejet — nehézségekkel küszködött. Készletek halmozódtak fel a tejtermékekből. Több cég fizetésképtelen lett és csődöt jelentett be. A szekszárdi Molnár-féle nyomda 1931. augusztusában az alkalmazottak csaknem felének adta kézbe a munkakönyvet.