Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

IX/1 1913. október 30. A VÁRMEGYEI KÖZGYŰLÉS BÉKEKÖTÉST ÉS AZ ORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK KIVÍVÁSÁT KÖVETELI Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága október hó 30-án d. e. 9 órakor rendkívül fontos közgyűlést tartott dr. Apponyi Rezső gróf főispán elnökletével, melyen a bizottsági tagok a járványos betegség és a rossz időjárás miatt csak kevesen jelentek meg. A főispán éljenzés közben elfoglalva az elnöki széket, felolvasta József királyi hercegnek az ország népéhez intézett manifestumát, melyet a közgyűlés állva hallgatott végig. Ezután történelmi pillanat következett. A főispán elmondotta a következő beszédet, melyet többszörös éljenzéssel kísértek: „Tekintetes törv. Bizottság! A független, önálló, szabad Magyarország eszméje immár valósággá vált. Egyrészről azáltal, hogy úgy a kormány, mint a magyar képviselőház a personál-unio alapjára helyezkedett, másrészt ezen imént felolvasott szózat folytán, mely az önállóságnak nemcsak biztosítását, hanem életbelépését is ígéri; és itt, tek. törv. hat. bizottság, álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk meg, mit jelent számunkra a magyar önállóság. Némelyeknek egész politikai múltját és hitvallását, sokak titkos kívánságát. Nincs labancz, nincs kurucz, nincs aulikus és rebellis, nem kell többé suttogva és visszafojtott önérzettel vallani ami szent egyetlen ideálunkat „Magyarország teljes függetlenségét és önállóságát". Lelki szemeink előtt látom azokat az ezreket és ezreket, kik Rákóczi Ferenc óta Pro Patria et libertate elvéreztek, látom azokat, kik hosszú küzdelmes élet után elkeseredett és megtört szívvel szálltak sírba, az élettől eltiporva, illúzióiktól megfosztva, hogy Magyarország függetlensége talán csak utópia volt és utópia marad. Látom azt a százezer és százezer virágos ragyogó hőst, kik e világháború során énekelve vonultak ki a csataterekre és vérükkel pecsételték meg a hitüket és meggyőződésüket, mert hisz mindnyájan csak a magyar szabadságért haltak meg ... S amikor tilalom jött — felsőbb katonai parancs —, hogy magyar nemzeti zászlót nem szabad a harctérre vinni, akkor derekuk körül csavarták azt a drága, azt a tépett rongyot, s úgy mentek a halálba. Nem értem, hogy a harangok nem zúgnak, nem értem, hogy a vakok szemében fény nem árad, nem értem, hogy Petőfi, Kossuth és a tizenhárom vértanú sírja meg nem nyílik, hőseink fel nem támadnak, nép nem ujjong az új, független, a szabad Magyarország megszületésén. Azaz — értem ... Magyarország függetlensége nem békés evolúció, hanem háborúnak utolsó és legborzasztóbb tombolása között született meg. Az érett gyümölcs öfünkbe hullott, de talán ép ezért, hogy már oly