Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
mozgalommal úgy akarnak helyzetükön segíteni, de csak a többi állampolgárokra való tekintettel bizonyos határok között engedhetjük meg. Azonban nem adhatjuk át a hatalmat a kisebbségnek, amelynek vezetői nem hazafias — hanem nemzetközi alapon állanak. Mi szegény megcsonkított hazánkat megmenteni akarjuk, s már csak azért is kell a hatalomhoz ragaszkodnunk, mert ha ők jutnak hatalomra — úgy a nemzetköziség jelszava mellett elvesztettünk mindent. Hisz kapzsi szomszédaink a kis entent csak arra várnak, hogy nálunk felfordulás legyen. Rendcsinálás címén nem sokáig késnének a bevonulással. A socialdemokrata vezetők előtt ez a mi szervezkedésünk nem titok — és mindenesetre nagyon kellemetlen nekik, mert keresztezi az ő számításukat és céljaikat. Ez azonban hatalmunk és erőnk tudatában minket ne befolyásoljon. Mi egy igaz ügy szolgálatában állunk, s nem hagyjuk magunkat eltántorítani. Kisebb, a vasútvonaltól félreeső községekben, ahol talán közérdekű üzem nincs is, a szervezkedés szintén fontos. Számítson csak minden község és polgár a saját erejére és szervezettségére, mert kérdés, hogy szükség esetén máshonnan jön-e a segítség? Tarnóy hivatalvezető FORRÁS: TML. Bonyhád község iratai. Nemzeti Munkavédelmi Kirendeltség 5/1923. bizalmas, stencillel sokszorosított. XI/33 1923. március 17. A TOLNAMEGYEI ÜJSÁG CIKKE A SZEKSZÁRDI NÉPKONYHA FORGALMÁRÓL Városunknak e valóban áldásos és hézagpótló intézménye a folyó évben január 6-án kezdte meg és március 1-én fejezte be csendes és szerény, de annál értékesebb emberbaráti működését, a róm. kath. óvodának e nemes célt is szolgáló épületében és ezen idő alatt összesen 11 850 adag meleg étel került kiosztásra. A főzés terhes munkáját az idén is a Róm. kath. óvoda és gyermekmenhelyet vezető irgalmas nővérek, a tálalás és ebédosztás fárasztó feladatát pedig Triebler Irma urnő végezték a szokott pontossággal és önfeláldozó, odaadó türelemmel. Az óvodát fenntaró egyesület elnöknője: báró Schell József né szül. Sigray Klára grófnő több ízben megjelent leánya társaságában a népkonyhán, és személyesen ügyelt fel a főzés és kiosztásra, a bárókisasszony pedig tálalásban segített. Feltűnő sok volt az idén a valaha jobb napokat látott inteligensebb ételigénylő, ami legjobban rávilágít, minő hasznos és helyénvaló jótékonyságot gyakorol az, aki ezen humanitárius intéméznyünket adományaival támogatja! FORRÁS : TML. Tolnamegyei Üjság, 1923. március 17. (A szekszárdi népkonyha)