Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

jelentősebb a dombóvári, az új dombóvári és a bonyhádi volt. A téglagyárak általában alacsony létszámmal és idényjelleggel dolgoztak. Többségükben kéziverésü téglát készítettek. Termékeik iránt növekvő kereslet jelentkezett a húszas évek második felében. Megyénkben számottevő múlttal rendelkezett a bőripar. 1929ben két bőrgyár üzemelt: az egyik Simontornyán, a másik Hőgyészen. Simon tornyán a létszám 1920-ban mindössze 65 fő volt. Egy évtizeddel később már 492 volt a dolgozók száma. Üj gyárrészlegek épültek, a gépeket elektromos áram működtette. A gyárban 92 elektromos motor volt 1930-ban. mintegy 900 lóerőt képviselve. A villamos erőtelep megközelítően 1 millió kW/óra mennyiséget termelt. A gépek sokaságát szerezte be az üzem az egyre korszerűsödő technológiához. A kiváló minőségű termék számottevő külföldi piacot biztosított Simontornyának. Említésre méltó a fonó- és szövőipar is, amely a megye gyáriparának szerkezetében 9,4, a kisipari üzemek számát tekintve 3,5 százalékkal részesült. Legjelentősebb volt a tolnai selyemfonó, amely az első világháború után országos jelentőségre tett szert, tekintve, hogy mindössze csak két selyemfonó termelt ekkor az országban, a győri és a tolnai. 1924-ben üzembővítést határoztak el. Ekkor 29 135 orsóval dolgozott az üzem. 1928-ból származó adatok szerint 66 502 kg gubót dolgoztak fel. A megyében több kisebb fonoda is működött, közülük a két paksit és a bonyhádit említjük, amelyeknek azonban sem létszáma, sem termelése nem volt számottevő még helyi viszonylatban sem. A kisiparosok száma is emelkedést mutatott a 20-as évek elején, s e folyamat lényegében 1924-ig tartott, a stabilizáció megteremtéséig. A fejlődés a textiliparban volt észlelhető elsősorban, de számottevő volt az emelkedés a fodrász- és a borbélyiparban, az asztalosiparban, a sütőiparban, nőtt a hentesek, a vendéglősök és a szikvízgyártók száma is. A stabilizációhoz kapcsolódó szanálási válság idején, 1924—1927 között az ipar fejlődése átmenetileg kisebb visszaesésen esett át. A gazdaságilag gyenge vállalkozások, az inflációt kihasználók egy része kénytelen volt feladni önállóságát. A kisipari vállalkozások száma átmenetileg csökkent. 1920-ban 8199, 1930-bon pedig 6964 volt a számuk a megyében. Az önálló iparosok száma 1920-ban 7263 volt, egy évtizeddel később 6483-ról szóltak a statisztikák. Az átmeneti zavarok leküzdése után, 1926-tól fellendülés bontakozott ki. Megyénkben, eltérően az országos helyzettől — meglehetősen gyors volt az élelmiszeripar fejlődése, 23,5 százalékos emelkedésével. Az ipari termelés 1927-ben elérte az 1913 előtti szintet, 1929ben 13 százalékkal pedig már túl is haladta. A kereskedelmi hálózat bővült, számos új üzletet nyitottak, de ezek szakosítatlanok voltak, s a többségük „családi fenntartású" volt. azaz nem volt alkalmazottjuk. A statisztika szerint a kereskedőknek mintegy egyharmada kofa volt, piaci árus. vagy házaló kereskedő. A boltok többsége fűszer- és vegyeskereskedés volt. A tőkés restauráció első időszaka megteremtette társadalmi és gazdasági vonatkozásban is a rendszer megszilárdításához szükséges feltételeket. Ezek közül legfontosabb volt, hogy az uralkodó osztályok közötti hatalmi vetélkedést sikerült háttérbe szorítani. Bethlen István sze-