Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

mely helységet Rády József szds. gépfegyver-különítményével tartott megszállva. Ö még a kommün idejéből ragadt itten tisztjeivel — megfelelően tájékoztatott engemet azon egyénekről, akik a szovjet rezsim alatt exponált kommunistáknak bizonyultak. Amint különítményem megérkezett, ezeket nyomban összefogattam, és a legközelebbi akácfákra felköttettem. Köztük igen sok zsidó és terrorfiú akadt. Egy László nevezetű gazdag zsidó fia, aki mint izgató, a kommunista tanokat terjesztette, szintén le lett fogva. Hogy megmentsék az akasztófától, ezért természetesen megmozdult a környék összes zsidósága. Sőt, József főherceg nevében kaptam szabadon bocsátásra vonatkozó parancsokat sürgönyileg. Hanem a keresztény terrorfiúk érdekében, akiket az ilyen zsidók csak végrehajtó eszköznek használtak és az ő izgatásaik folytán lettek terroristákká — a fülüket sem mozdították meg. Egymillió korona váltságdíjat gyűjtöttek készpénzben, ékszerben, ezüstben stb. össze, amelyet felajánlottak a községnek azon károk fejében, amit a kommunisták elkövettek Simontornyán. Én szállásomon éppen fürödtem és borotválkoztam, amikor ezen lefogott zsidó érdekében, női hozzátartozói, a már említett ezüsttálcákra felhalmozott váltságdíjjal hozzám berontottak. Én azonban kidobtam őket, ékszerekkel együtt, a zsidót pedig mint foglyot, magammal vittem, mert összes bűnei nem lettek még kiderítve, melyek lelkiismeretét terhelték. A délelőtti órákban megérkezett Vrécser Ede szds. is a IV. szakasszal. Tolnáról idáig ő is megszaporította létszámát — tisztekkel, legénységgel, kocsikkal, lovakkal és egyéb felszerelésekkel. Többek között jelentette nekem, hogy útközben egy faluban lekapcsolta Zay Miklós** huszár főgy.-ot, a híres kommunista tisztet és még néhány bujkáló társát, akik éppen Jugoszláviába el akartak szökni. Kiadtam a parancsot agyonlövetésükre, mert mindannyian notórius kommunisták lévén, különösen Zay, igen sokat ártott, és néhány tisztbajtársának elfogatását és kivégeztetését is előmozdította. A Sió partján, az uradalmi major alatt ment végbe a kivégeztetésük. Meg kell hagyni, Zay igen férfiasan viselkedett — bal szemében monoklival állt a fegyverek elé. Simon tornyán gróf Wimpffen-Sina majorjában helyeztem el különítményemet. A magtárt fogdának rendeztettem be. Ennek a büntetőkülönítménynek híre ment messze földön, mivel Baranyából, Tolnából érkeztek hozzám küldöncök segítséget kérni a kommunisták ellen, akik főleg az uradalmi birtokokon fejtettek ki izgágát és izgatást. A Sió-csatornában fürödtem éppen, amikor egy bárónét jelentettek nekem, aki kocsin jött messziről, és nagyon szeretne velem beszélni. Hát csak várjon a báróné, üzentettem vissza, mert jelenleg el vagyok foglalva . . . Nevezett hölgyben azonnal felismertem báró Jeszenszky Andor Tolna megyei földbirtokos bájos feleségét, akinek férje szintén velünk működött még rövid idő előtt Szegeden. Jucikát én kislány kora óta ösmertem, mivel atyjához, a világháborúban elesett Vajkó István őrnagy házához, akivel éveken keresztül Szombathelyen a 11. huszároknál szolgáltam, abban az időben sokat jártam. Ö is panaszkodott cselédeire, és eljött felkeresni és meggyőződni arról, vajon csakugyan én vagyok-e az a Prónay, akinek különítményéről messze földön annyit beszélnek, és akitől a zsidók, a vörös komumnisták úgy félnek?