Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

béreim nagy részével, volt tisztekkel, civilekkel, mindenféle rendű és rangú menekültekkel kisebb-nagyobb csoportokban, nagyrészt bántatlanul visszatérni Magyarországba (...) időközben József főherceg vezetése alatt kialakult budapesti kormány nevében és megbízásából a hatalmat Tolna és Baranya megyék meg nem szállott területeire átvettem és erélyesen fogtam neki a rendcsinálásnak." A rendszer stabilizációjának erősítését és a munkásosztály szervezkedésének megakadályozását volt hivatva elérni az 1919. augusztus 29-én kelt 1899/1919. számú főispán-kormánybiztosi rendelkezés, amelyben kimondották: ,, . . . az ipari és földmunkások, valamint magán- és köztisztviselők kebelében alakított mindennemű politikai párt és szakszervezet azonnali feloszlását, vagyonának leltározását és zár alá vételét." A főispán-kormánybiztosi határozat értelmében az ingóságokat le kellett foglalni, a szervezetek helyiségeit lezárták, az ajtókat pedig le kellett pecsételni. A szervezetek esetleges pénzét az adóhivatalokhoz fizették be. E rendelkezés nyomán hosszú évekig nem alakulhattak törvényesen újjá az MSZDP-szervezetek, a szakszervezetek pedig még a minimális érdekvédelemmel sem foglalkozhattak. Nem működhettek a munkásotthonok sem a megyében. A munkáskönyvtárak könyvállományát is zárolták. Lehetetlenné tették a munkásszervezeteket, amelyek amúgy is súlyos vérveszteséget szenvedtek az első világháborúban és a fehérterror dühöngése idején. Tilos volt a munkásgyűlés, a gyülekezés, a csoportosulás. A szakszervezetek — különösen a MÉMOSZ-szervezetek — számos esetben tettek kísérletet az újjászerveződésre és a működés megkezdésére. A járási főszolgabírák a működési engedélyt igénylő kérelmeket sorra, visszautasították és fellebbezéskor az alispán is — a fenti főispáni rendelkezés alapján — megtagadta az engedélyezést. Amikor a belügyminiszter már régen országos érvényű rendelettel — ha igen korlátozott mértékben is, de engedélyezte a szervezetek működését —, a megyei hatóságok még mindig csak a tiltó határozatokat gyártották. Az alispán még 1920. november 23-án is így fogalmazott: ,, . . . a szövetség megyebeli fiókjainak s ezáltal a szövetségnek működését betiltottam." Bartal Aurél csak rövid ideig volt a megye főispán-kormánybiztosa. Szélsőjobboldali nézetei visszatetszést szültek az uralkodó körökben is. Mennie kellett. Az ő tevékenységének idejére esett a megyében a fehérterror, a kommunista és más haladó gondolkodású személyek üldözése, és kivégzése. Az ő írásos engedélye alapján tarthattak „népítéletet" a különítményesek Szekszárdon. Augusztus 20-án váratlanul lemondott. Ennek okát abban adta meg, hogy a budapesti kormány egyre inkább akadályozta a „rendteremtő ' munkáját, Bartal a szélsőséges katonai diktatúrának volt a híve, nem véletlen, hogy Gömbös hatalomra jutásakor merült fel ismét egy újabb főispáni kinevezésének lehetősége. A kormánybiztosi székben Kadicsfalvi Török Mihály követte, aki mindössze 10 napig töltötte be ezt a tisztséget. Október 5-én érkezett meg Szekszárdra dr. Battlay Dezső, az újabb főispáni kormánybiztos.